Mi jelent az ha egy bor "lekváros"?

Olyan borok, amelyekben a gyümölcsösség nem friss, üdítő, lendületes, jól eső formában jelenik meg, hanem fáradtabb, töményebb, kevésbé élvezhető formában - lekváros formában. Szerintem teljesen beszédes szó, ennél jobban nem lehet leírni. Tipikusan a túlextrahált, túl alkoholos, mindent bele, nagy vastag borok ismérve, amiket túlérett kékszőlőből csinálnak. Ja igen, kékszőlő - a lekváros kifejezést vörösborokra használjuk.

Amúgy ez egy pejoratív jelző. Egyértelműen.

Konkrét borok? Sok villányi dinoszaurusz bora. Konkrétabbat nem tudok, nem igazán szoktam ilyen jellegű borokat kóstolni.

Nem. A lekváros bor az fáradt, megborult egyensúlyú. Egy testes bor is lehet egyensúlyos, egy testes borban is robbanhatnak a gyümölcsök.

Az egy magyar idiótaság, a 90-es évek útkereséséről, hogy ilyennek kell lennie egy testes bornak. Nem, nem kell ilyennek lennie. Sőt, nem szabad ilyennek lennie. A nemzetközileg elismert borszakértők, ha idejönnek Magyarorászágra, általában hanyatt is dobják magukat a magyar vörösektől - pontosabban a délpannon nagyok lekvárjaitól. És nem jó értelemben. Egyszerűen vállalhatatlan borok a délpannon lekvárok nemzetközi szinten. Vannak hatalmas, testes borok Bordeaux-ból, Rioja-ból, vagy akár az újvilágból ezer helyről. De persze az óvilágból is ezer helyről. És nem azok jelentik a csúcsot, amik fáradtabbak, mint én egy baromi kemény munkahét után. A vastag, fajsúlyos, nagy, testes boroknak is lényegi eleme az elegancia, egyensúly, jól ihatóság. És ezt megteremteni, na az a művészet. Attól lesz egy bor nagy. Nem attól, hogy képes a termelő lekvárt főzni... arra mindenki képes, az nem borászat.

Amúgy tévedés ne essék, vannak magyar borok is, amik jók, amik a nagyság mellé képesek eleganciát is mutatni, és nem akad a torkunkon az első korty. Csak éppen a magyar borok csúcsának képzelt délpannon mammutoknál ez baromi ritka, sőt...

Csak, hogy érzékeltessem, milyen nemzetközi visszahangja van annak, amikor a magyarok összekeverik a testességet a lekvárossággal:

[link]

főleg kiemelt részek:

"a legdrágább magyar vörösborok némelyike arról árulkodik, hogy vezető borászaink a klimatikus adottságoknak fittyet hányva nagyobb, hordósabb és édesebb borokat akarnak készíteni, mint a chileiek a Colchagua-völgyben vagy az ausztrálok a Barossa-völgyben

" több vezető magyar borász "ihatatlan" borokkal nevezett a Bormustrára"

"a szőlő kései szüretből származott, és annyira túlérett volt, olyan alacsony savakkal, hogy a pohárba öntve perceken belül oxidálódott, inni nem lehetett, legfeljebb kortyolgatni, és jobban hasonlított egy fekete áfonyás Bacardi Breezerre, mint borra"

avagy

[link]

"a magyar vöröseket egyszerűen iskolázatlannak találta. Azt mondta, hogy a magyar borászoknak meg kell érteniük, hogy jobban oda kell figyelniük a boraik textúrájára, kifinomultságára és csiszoltságára. Túl sok szerinte a durva textúrájú bor, és a bántó cseresség, aminek oka vagy a túl sok hordó, vagy a túlextrahálás"

Szóval nekem kellemetlen, magyarként. És közben pedig, amíg az óriási birtokokkal rendelkező, multimilliomos nagytermelők vígan ontják magukból a lekvárokat, égetve ezzel az egész országot, a pár hektáros kisbirtokosok küzdenek, mint malac a jégen, és hogy-hogy nem képesek fantasztikus, kifinomult vörösket lerakni az asztalra a legkönnyebtől a legtestesebbik. Csak épp nem tudják (nem is céljuk), hogy százezerszámra árasszák el a boltokat a boraikkal.