Kit nevezhetünk alkoholistának? Mennyi alkoholt kell ahhoz naponta átlagosan elfogyasztanunk, hogy kiérdemeljük ezt a "megtisztelő" minősítést?

Az alkoholizmus hivatalosan már rég nem egy konkrét betegség, ezért minden orvos az egyéni belátása szerint osztogatja ezt a jelzőt. Egyes „szakértők” lealkoholistáznak mindenkit, akinek az alkoholfogyasztásában felfedezhető bármilyen rendszeresség, mások meg egész odáig mennek, hogy csak a fizikai alkoholfüggő az alkoholista (aki kb. soha nem józanodik ki teljesen, minimum másnapos).

Több típusa és fokozata is van az alkoholproblémáknak, ezeket más körülmények és következmények jellemzik, hiba lenne összetéveszteni őket.

A rendszeresség egyébként önmagában még nem alkoholprobléma, mert megfelelően kis mennyiséggel nem okoz gondot (más kérdés, hogy a rendszeresség gyakran vezet növekvő fogyasztáshoz). Ha szorongást okoz mondjuk 3 naptári napig egyáltalán nem inni, akkor viszont gyanítható, hogy át kéne gondolni az iszogatósdit (még akkor is, ha az embernek „van oka az ivásra”).

Az "egészség megőrzéséért" az pont olyan bullshit menekülő szöveg mint a "Kovács Bélára iszunk" vagy a "ház uráért" stb. Orvosi alapja nem sok van, de ez is a szociális alkoholizmus egyik tünete az áldomásozás.

A függő ezernyi indokkal tud szolgálni hogy miért jó neki a függése tárgya. És a nagy részük meg van győződve róla, hogy ő le tudja tenni, hogy mindez normális.

A rendszeres alkoholfogyasztás nem egészséges, ez a bor, és egyéb szeszesital gyártók által terjesztett propaganda. Illetve kultúrális hiedelem.

70-80 éve még az asztmát cigarettával akarták kikezelni, és volt olyan nézet is, hogy a nikotin jó a várandós, nyűgös nők lenyugtatására.

Oké, én is megiszok egy pohár bort néha vacsorával ha illik az ételhez, de nem csinálok úgy mintha ez testi szükséglet lenne mert különben nem vagyok egészséges.

Pontosan jól tudom hogy a függőségre való hajlam örökletes, 4 nagyszülőm közül 3 masszív alkoholista volt. Emiatt piszkosul figyelek magamra, hogy egyrészt az érzelmi alapú tudatmódosítást (igyunk hogy felejtsünk), a rendszeres vagy nagy mennyiségű ivást (nem minden héten és nem veszünk egy rekesz sört csak "mert úgy olcsóbb") kerüljem. Egyetemistaként is ittam két kört, aztán csak üdítőt, meg csak 1-2 havonta jártam el bulizni mert nem szeretném ha a hajlamból függőség lenne.

A függőség tünetbetegség, nem vákuumban létezik.

Az ember nem azért kattan rá a fűre/szeszre/nyerőgépre/pornóra/altatókra/édességre/online játékokra mert kiegyensúlyozott, boldog élete van.

Általában valami miatt hirtelen megborul, vagy lassan lesz olyan sivár az élete, hogy kell valami amitől kicsit érdekessebb, bírhatóbb a dolog.

Barátokra, családra ilyenkor jobban kell figyelni, különösen ha tudod hogy ott a hajlam náluk is...

Bizonyos nem neurotipikus emberek is rendelkeznek függőségi hajlammal, pl ahdh, autizmus, bpd tehet valakit erre fogékonnyabbá.

Anyagi bizonytalanság, munkahelyi stressz, kisebbségi státusz (melegség, etnikai háttér, ha valaki külföldön él, esetleg vallási kisebbség tagja) is hajlamosít.

Aki egy vagy akár több ilyen csoportba tartozik, az fokozottan hajlamos függősére. Az hogy inni kezd-e vagy kényszeresen recskázni, esetleg kokózni az már helyzet és lehetőség kérdése.

Az hogy a vonalat amitől valaki függőnek számít épp ki hol húzza meg kultúrális és jogi kérdés, van amit a jelenlegi társadalom elítél és bűntet, van amit nem.

Pl a középkorban az önkielégítés és az alkohol kb ugyanazon a megítélési szinten volt. A cukor elterjedésekor az előtte ilyesmit sose fogyasztó úrinépek be voltak tőle állva mint a gerely...

Nem az a lényeg hogy mivel bódítod magad, hanem hogy miért, milyen gyakran és milyen görcsösen fordul valaki ilyen viselkedésformákhoz.