Magyarországon érdemes lenne kvervi bort készíteni?

Úgy tudom, hogy Grúziában elterjedt ez a bor. A házak mellé tapasztott pajtaszerűségekben, amit a helybéliek maraninak neveznek. Ha belépünk egy maraniba, rögtön feltűnik a hordók hiánya. De akkor hol van a bor? A föld alatt! Amfora alakú, pórusaikon keresztül finoman lélegző, lepecsételt agyagkorsókban, amelyeket szájukig a földbe ástak. Ezeket az agyagedényeket hívják kvevrinek. Az ősi technikával készülő grúz borok ebben erjednek és aztán érnek is, néha akár több évtizedig. Aki kóstolta, azt mondja, ezek a borok nem hasonlíthatók sem az óvilági (európai), sem az újvilági (amerikai, ausztrál, dél-afrikai, stb.) borokra. A színük meglehetősen mély (még a fehéreknél is borostyános), ennek nem az az oka, hogy eloxidálódtak (azaz a levegővel érintkezve tönkrementek), hanem az, hogy hosszan áztatták őket héjon, ízükben pedig – szárazságuk ellenére – aszalt gyümölcsös, mazsolás aromák jelennek meg. Nem is beszélve arról, hogy a világ más táján ismeretlen, ősi szőlőkből készülnek. Ez a gazdag tradíció azonban veszélyben van: az egész országban már csak 5 mester készít kvevriket, ők is idősek, és nincsenek tanítványaik. A bor szerelmesei ezért világméretű akciót indítottak a kvevrikészítés hagyományának fennmaradásáért.

Egy-egy kvevri bor igazi ritkaság, kis szerencsével azonban itthon is hozzá lehet jutni, 6–15 ezer forint közötti áron néha rendelhetünk belőlük néhány internetes borkereskedéstől.

Amúgy szerintem érdemes lenne.

Szerintem nem kellene. Csinálják csak a grúzok. De azok aztán igen! Ahogy mi is a saját régi bevált borainkat. Az aszút úgy ahogy azt Szepsi Lackó Máté Lórántffy Zsuzsannának csinálta. Nem úgy ahogy azt néhány francianémethollandus ejus politikus elképzeli, ahogy már tönkrevágták a legtöbb igazi magyar ízt és terméket a normáikkal.

A jó grúz bor legyen grúziában készítve. A kartli, a imeret, a kachetini (kvervi). Tbilisziben a bormúzeumban büszkén mutattak egy palack magyar bort 1806-ból.