Szerintetek bunkón jártam el?
Sziasztok! Nem biztos hogy jó kategória de megpróbálom körülírni.
Nem vagyok az a társaság bázisa típus sajnos, így a magam háttérben maradós módján igyekszem ált. kifejezni hogy számomra is fontos egy adott közösség.
Talán némi megfelelési kényszerem is van, barátaim mondták már.
Lényeg, hogy adott egy csapat aminek a tagja vagyok, konkrétabbat nem írok.
Sokszor úgy érzem bizonyítanom kell, hogy én is hasznos tag vagyok és nem csak kiveszem a jót, hanem részt is veszek a közösen megoldandó feladatokban. De mivel kevésbé vagyok szociális, kevesebb az olyan teendő amivel besegíthetek, pl elég gyenge a szervezőkészségem.
Nemrég viszont adódott egy kreatív feladat ami már abszolút az én világom.(és a szakmámhoz is közel áll)
Belelkesedtem, infókat gyűjtöttem majd saját terveket csináltam, nagyon rápörögtem. Megörültem hogy végre egy olyan feladat amiben én is jó vagyok és segíthetek akár.
Meglepetésnek szántam, így addig nem irtam róla hogy vannak ötleteim amíg nem készültem el vele, de itt hibáztam.(fb csoportunk van)
Munka miatt lassan készültem el és valaki más megelőzött egy hasonló kezdeményezéssel. Rágódtam pár órát majd végül feltöltöttem a sajátomat is, mert dolgoztam vele egy csomót és nem akartam hogy kárba vesszen. + Mivel az egész ilyen közös brainstormingként volt meghirdetve, nem úgy hpgy adott ember elvállalja egyénileg, úgy gondoltam nem lehet baj.
De azóta mégis furcsán érzem magam, mert hiába tudom hogy nekem is előbb eszembe jutott, ő volt az aki korábban megmutatta a terveit így bűntudatom van és nem akarom hogy bárki azt higgye hogy csak leutánoztam, vagy hogy túl akarom licitálni vagy elvenni a lehetőséget. Lehet hogy túlgondolom és idióta semmitmondó a kérdés, de nekem sokat jelent ez a közösség és nem akarom leírni magam. Szerintetek hibáztam hogy közzétettem a saját verziómat a témára? Annak ellenére hogy más valaki is jelezte már hogy foglalkozna szívesen a dologgal?
Köszi ha elolvassa valaki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!