Nyílt levél Facebookon?
Üdv!
Valaki borzalmas dolgot tett a családunkkal. Mindannyian próbáltuk az illetővel megbeszélni, de a telefont nem veszi fel, írtunk Facebookon, mire letiltotta az egész családot, pedig csak pár, tisztelettel megfogalmazott sor volt arról, hogy meg kellene beszélni a helyzetet. Hónapok óta kerüli a kommunikációt, mert nem akarja megoldani a problémát, mivel ez így a számára igencsak kedvező. Ezért arra gondoltam, hogy írnék egy nyílt levelet a Facebookon, ahol előbb vagy utóbb észre venné ismerősei által. Természetesen kerülném a nem illő kifejezéseket, és röviden felelősségre vonnám a tetteiért. Azért gondolkodom a nyílt levélen, mert tényleg próbáltunk vele beszélni, de magasról tesz arra, hogy egy családot tett tönkre. Rengeteg embert megbotránkoztatott már ezzel. Csak az lenne a kérdésem, hogy egy nyílt levél miatt bosszúból fel tudna-e jelenteni becsületsértésre hivatkozva?
Előre is köszönöm a válaszokat.
21 Az írásodból.
Volt bennem a storiddal kérdőjel bennem, de a pontot te tetted fel az íre. Erre vártam, hogy döljön a mérleg, vagy erre vagy arra.
Az utolsó általam kiemelt mondatod volt a buktád.
22+
Ha valóban jól ismernéd ezt az illetőt, fel sem merült volna ez az ötlet benned, egy sima FB-s tiltás és telefoni tiltás miatt.
Amúgy itt nem "apád is" hibás, hanem apád A hibás. A harmadik fél szabad emberként ment bele a kapcsolatba, vagy ha nem, intézze el a párjával, apád az, akinek gondolni kéne a családjára, de nem teszi, nem a ribi, apád az, aki házasságtörést követett el, nem a ribi, apád az, aki döntött a családi vagyon sorsáról. Tönkretevésről akkor lenne szó, ha a ribi mondjuk ipari kémként ellopná a vállalkozó apád üzleti titkait. Itt ilyesmiről szó sincs, apád csak egyszerűen egy kangörcsös vén kujon (így hívjuk azt, mikor "szegény nem tud uralkodni az ösztönein"), ő tett titeket tönkre az elbszott döntéseivel, nem a ribi.
Amúgy ha apádból egy olyan 14 éves kislány vált ki "uralhatatlan ösztönöket", aki nem akar tőle semmit, csak pinagatyában van mert most az a menci, akkor vajon tudna uralkodni magán? Csak kérdezem 🤔
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!