Nyílt levél Facebookon?
Üdv!
Valaki borzalmas dolgot tett a családunkkal. Mindannyian próbáltuk az illetővel megbeszélni, de a telefont nem veszi fel, írtunk Facebookon, mire letiltotta az egész családot, pedig csak pár, tisztelettel megfogalmazott sor volt arról, hogy meg kellene beszélni a helyzetet. Hónapok óta kerüli a kommunikációt, mert nem akarja megoldani a problémát, mivel ez így a számára igencsak kedvező. Ezért arra gondoltam, hogy írnék egy nyílt levelet a Facebookon, ahol előbb vagy utóbb észre venné ismerősei által. Természetesen kerülném a nem illő kifejezéseket, és röviden felelősségre vonnám a tetteiért. Azért gondolkodom a nyílt levélen, mert tényleg próbáltunk vele beszélni, de magasról tesz arra, hogy egy családot tett tönkre. Rengeteg embert megbotránkoztatott már ezzel. Csak az lenne a kérdésem, hogy egy nyílt levél miatt bosszúból fel tudna-e jelenteni becsületsértésre hivatkozva?
Előre is köszönöm a válaszokat.
*(ezt a kisebb testvéreimre értem, akik nem tudnak tovább tanulni
Akkor a kissebb testvéreid tanuljanak úgy, hogy bekerüljenek az államilag támogatott oktatásba.
Apád felnőtt ember azt tesz amit akar.Ez az ő és édesanyád dolga.
Még mindig ammondó vagyok, hogy nagyon megütitek a bokátokat.
Bekerültek, de az a támogatás nem fedezi a megélhetést, az csak tanulmányi ösztöndíj, nem szociális.
Ez nem csak a szüleim dolga, egy család vagyunk, azaz inkább csak voltunk, bárkivel történjen bármi, az mindenkire hatással van. Mellesleg az általam megkeresett pénz, amivel a családot támogattam, az illetőnél kötött ki.
Bizonytalan vagyok ebben a nyílt levél dologban, túl sok minden történt, amin még nem vagyok túl, így ezt sem látom tisztán, ezért írtam a kérdést, mert nem szeretnék olyant tenni, amivel ronthatok a helyzetünkön.
Vagyis az egyik szülő szexuális kapcsolatot tart fenn egy nála jóval fiatalabb egyénnel, akit még ki is tart.
Ebben az esetben a nevezett szülő felnőttként maga dönti el, miként él.
A kitartott szexpartner pedig tuti nem fog eltűnni bármilyen levél, lelki ráhatás miatt.
Ha ti ezt családon belül nem tudjátok megoldani, akkor sajnos tűrni kell, vagy a szülőknek elválni ágytól-asztaltól.
*Mellesleg az általam megkeresett pénz, amivel a családot támogattam, az illetőnél kötött ki.
Miért nem fogod meg a pénzt, és abból fizetitek ki a számláitokat. Máris nem tudja elvinni. Segítettél is, és még sem vándorolt sehová, max. a postára és a ti költségetek van belőle fedezve.
A probléma máris megoldva.
18
* Csupán azért írnám meg, mert kendőzni akarja a helyzetet, hazudozik ott, ahol csak akar, a saját családjának is és biztosra tudom, hogy repülne a munkahelyéről.
Te nem vagy gyerek, és neked ez a célod.A bosszú.
Mert hogy ha igazat írtál volna-de nem írtál-akkor nem irtad volna bele a nő családját, mert hogy nem tudhatod, hogy van-e neki, vagy nincs, vagy egyáltalán mi van.
Most már az is felmerül bennem, hogy kétlem, hogy igazat írnál. Sőt már azt is megkockáztatom, hogy az apádnak mondott figurának lehet nincs is kapcsolatza a nővel, de neked feltett szándékod a nő bosszúállása.
Látod egyetlen mondat elég volt, hogy kamuzol.
Egyetlen mondat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!