Hogyan nyithatnék újra az emberek felé?

Érdekes dolog. Talán valami hasonlón estem át én is, elmesélem.

Régen én is vágytam igazi barátságra, de valahogy sosem jött össze, csak haverok maradtunk, mindig én kerestem a másikat, vagy csak sulis viháncolás volt az egész...

Aztán balahogy úgy alakult egyetemen meg minden körülöttem, hogy elszakadtam mindenkitől, és megtanultam egyedül jól érezni magam... persze ahogy lenni szokott, ilyenkor bejön egy kapcsolat 😃

És akkor ez a szerelem így lassan kezdett alábbhagyni-laposodni, és akkor így belejön az emberbe, hogy basszus, már nem teljesíti a szükségletemet, hogy egy emberen lógok, kellene barátkoznom újra.

És akkor jött ez a hogyan... találkozok emberekkel, néha szóba elegyedünk, és jön ez a bájcsevejes rész, és bazira nincs se kedvem, se energiám az egészhez. Mintha kiöregedtem volna ebből a műfajból.

Szóval én úgy döntöttem, hogy nem erőlködöm ezen, mert végülis nem rossz nekem, csak lehetne jobb, és mint ahogyan párommal is összejöttem, előbb-utóbb úgyis belefutok valaki olyanba, akivel a bájcsevej végre nem teher, hanem feltölt, és tovább lehet menni a beszélgetésben, aztán lehet közös programokat szervezni, végül el tudjuk melyíteni a kapcsolatot barátsággá.

Persze ez nagyon sok idő, kell a szerencse is...

Szóval valami ilyesmi... lényeg, hogy régen suliban ment a bájcsevej, élveztem a beszélgetéseket, akár kezdeményező is voltam, és feltöltött a dolog; manapság pedig értelmetlenné vált az egész, nincs benne motivációm, hiába vonzana egy igazi barátság.

Amúgy ha van időd-energiád, akkor a hobbicsoportos dolog mindenképp hasznos. Ha barátságot nem is lelsz, de kis tapasztalatot szerezhetsz, határaidat megismerheted stb.