Ezt csak én nem tartom normálisnak, vagy más is így van ezzel?

Ha csak titkon nem beléd szerelmes nagyon.

Akkor nem szerintem meleg mint a kályha.

Nem hétköznapi, de igazából meg tudom érteni. Lehet, hogy csak egy átmeneti időszak nála, kell neki pár év, vagy tényleg egy különlegesebb ember fogja meghozni a kedvét ismét egy kapcsolathoz.

Hacsak nem valami egyéb dologból fakadó lelki bigyó és tényleg arról van csak szó amit mondd, akkor szerintem csak idő kérdése.

Én egyébként nagyon hasonlóan érzek, egy komoly kapcsolatom végén vagyok és úgy érzem nem is akarok most jó darbig ismerkedni.

Nem pusztán a szakítás miatt, már ebbe is egy másik szakításból kerültem, éreztem akkor, hogy korai de mégis belementem.

Úgy érzem, előbb saját magammal szeretnék rendben lenni, és tanulva abból milyen lelki súlya van egy-egy kapcsolatnak igazán nem vágyom ilyenre. Hacsak nem érezném azt valakiről, hogy tökéletes, nem kezdenék kapcsolatba.

Egyszerűen az ilyenek túl sokat vesznek ki belőlem, kalandok meg nem érdekelnek.

Szerintem a hangsúly egyébként ott van, hogy intelligens, talán éppen ezért talál nehezen magához való társat, és ezért menekül a felszínes dolgok elől.

Azt kell, hogy mondjam, a haverodnak legalább akkora az egója, mint azoknak a nőknek, akiket a nagy egójuk miatt nem akar felszedni. Zsák a foltját.

Ha nem így állna az élethez, normális nők is az útjába kerülnének, de hát így esélytelen. Mert ugye a normális nők normális pasira vágynak.

Nekem például évek óta nincs senkim, igaz én se jóképű, se magabiztos nem voltam soha. Viszont megszoktam hogy egyedül vagyok, nem köt helyhez, időhöz senki, azt csinálom minden nap amit szeretek, rengeteg pénzt félre tudok tenni.

Ráadásul manapság ahogy látom baromi nehéz ismerkedni, komoly kapcsolatot kialakítani. A fél rokonságom is egyedül van 30-35 évesen, pedig nekik aztán minden adott lenne, családi vállalkozás, izgalmas hobbik, folyamatos utazás, átlag feletti életszínvonal, külső adottságok. Mégsem találnak párt maguknak.