Másnak milyen tapasztalata van e téren?

Az a helyzet, hogy kb. 3 éve elszigetelten éltem. Munkahely és otthon. Ennyiből állt az életem. Ez szégyenérzet miatt alakult így. Sajnos elkövettem azt az óriási hibát, hogy nem figyeltem magamra és nagyon durván elhiztam. Konkrétan 155 kilóig. Elfogytam 31 kilót idáig és már jobban érzem magam megdicsérnek hogy mennyivel jobban nézek ki és ez arra osztonzott hogy kitorjek ebből a keserves magánybol és újra eljárjak társaságba és szerezzek barátokat. Csinálom is és borzasztóan jól esik hogy vannak akik szívesen töltik velem az idejüket és ezáltal elkezdett enyhülni jelentősen a magányom. Pokoli fájdalmas volt eddig így élni.

De a másik lényeg, hogy mivel kiesett ennyi idő, borzasztó nehéz volt először rávenni magam,hogy elkezdjek sszocializálódni újra. Nagyon féltem. Rettegtem. Mostanra viszont már nagyon élvezem. És ami még fontosabb hogy nagyon de nagyon buszke vagyok magamra amiért ennyit sikerült magamon változtatni. Egy éve még nem hittem volna hogy képes vagyok minderre. Ezt mind magamnak koszonhetem. Jó érzés tenni önmagamért. 3 napja töltöttem be a 29-et és akkor elgondolkodtam hogy ha így csinálom tovább akkor soha nem lesz barátnőm sem. De barátaim sem. Fogy az időm és egy helyben állni a legrosszabb amit tehetek. Mit gondoltok minderről? Természetes, hogy nehéz beilleszkedni újra? Másnak is van ilyen tapasztalata?