Hogyan lehetnék én is ilyen?

Ezt nem is féltékenységnek nevezném. Ez valami olyasmi, de valami tök más, de lényeg, hogy beteges.

Szóval egyszerűen nem akarok társaságba menni a barátommal, mert olyan félelmeim vannak, hogy mi van, ha meglát, megismerkedik egy másik nővel és az majd lecsapja őt a kezemről. Most is azon izgulok, hogy a barátom barátja nehogy elhívjon minket bulizni, mert akkor megint azt kell mondjam, hogy "nem tudok menni mert..." - kitalálok valamit. Mert kitudja, lehet ott lesz a barátjának egy nő ismerőse, majd órákig elbeszélgetnek, és akkor puff. Meg nyaralásnál is mindig kérdezgettem, hogy kik jönnek, mert f*$tam tőle hogy ha ott lesz valami lány, akkor majd ők ketten tök jól ellesznek és én meg ott leszek, mint 3. aki semmit nem tud hozzászólni a témához. Ha egyedül megy valahova is azon kattogok, hogy lehet, azért nem ért haza, mert összefutott egy csajjal és azóta is beszélgetnek vhol.

Szeretném mondani, hogy a barátom ebből semmit nem lát. Nem látja rajtam, hogy ezen feszülök és nem is kezdtem el hisztizni ezen soha, és nem is kértem számon, mert tudom, hogy nem sok jót érnék el vele.

Na de mindegy, a lényeg hogy barátom pedig ennek az ellentétje. A múltkor is mondta, hogy menjek nyugodtan egyedül a barátjával bulizni, ő neki most nincs kedve. Honnan tudja, hogy nem mozdul rám valaki, amíg ő nincs ott? Vagy esetleg a barátja? Egyébként nem megyünk egymás nélkül bulizni - nem azért, mert bármelyikünk is megtiltja a másiknak, hanem mert egy a baráti társaságunk. De ez csak egy példája volt annak, hogy ő 100%-osan bízik bennem, így persze, hogy elmehetek nélküle.

De hogy lehet az ember manapság 100%-osan biztos bármiben is, ha senki nem látja a jövőt?

Hogy tudnék én is olyan lenni aki nem sző ilyen hülye történeteket a fejében?

Egyébként a barátom tényleg mindenkivel el tud beszélgetni, és nem tudom hogy csinálja. Annyira fesztelenül, felhőtlenül képes belemerülni beszélgetésekbe, hogy néha csak lesek. Persze már volt olyan, hogy én meg háttérbe szorultam, és kellemetlenül éreztem magam egy társaságban, mert csak néztem, hogy mindenki milyen jól elvan mindenkivel én meg ott kuksoltam. Eleve nem tudok beleszólni egy beszélgetésbe, nem értek az emberekhez. Picit lehet, irigylem is őt, hogy ez neki annyira lazán megy.

Lényeg a lényeg, nem tudom, hogy tudnám elengedni ezt a félelmemet, ami nyilvánvalóan alaptalan, hiszen én sem látom a jövőt. Hogy lehetnék én is olyan, aki akár mondja is, hogy menjen nyugodtan nélkülem bárhova?