Szerintetek miért ilyen sz@r némely ember élete? (17F)

Írásod alapján, túl szolid, visszafogott lehetsz. Tipikus túl kedves figura, akitől a lányok nem nagyon szeretnének sajnos semmit, mert nincs kihívás benne. És ugye ez a típus vagánynak sem mondható.

Osztálytársak? Nincs senki akivel el tudnál lépni mondjuk kocsmázni egyet vagy valami? Ott is lehet új haverokat ismerősöket szerezni.

Érdemes lenne elmenni háziorvoshoz és elmondani, hogy nem érzed túl jól magad a bőrödbe. Mai világban például egyáltalán nem kellene, hogy szégyen legyen eljárni néha pszichológushoz, aki kicsit helyre igazítana.

Mintha magamat hallanám, szintén 17/f vagyok.

Ha gondolod, írhatsz. :D

Óóóóh, dehogy is nem veszik észre.

A depressziós ember nem úgy néz ki a valóságban hogy fekete örvények veszik körül és kis viharfelhő lebeg felette.

A depressziós embernek a tartásán, hanglejtésén, tekintetén látni ha az.

A testbeszéd ismerete hasznos. Főleg ha lányokkal szeretnél hatékonyabban ismerkedni. Hogyan állj előtte, hogyan tartsd magad, milyen hanglejtést és stílust lőj be.

És ugyan ilyen voltam, csak aztán áldozatból túlélővé, majd harcossá kellett válni.

Ezt értsd úgy, hogy 17 évesen már 2 éve állandóan rá voltam szorulva arra hogy mások segítségéből éljek. Szó szerint éljek, mert nem volt hol laknom. (kitettek). Szóval a környezetem megszánt néha néha és volt lehetőségem életben maradni. Egyébként megrohadhattam volna az utca aszfaltján.

Aztán frissen 18 évesen egy öngyilkossági kísérlet után néhány öltéssel gazdagodva nekiálltam dolgozni, és elkezdtem a szintlépést. Elkezdtem megtapasztalni mi is a világ,hogyan kell benne érvényesülni, ki érvényesül benne és ki vész el, mik is a játékszabályok.

Aztán idővel eleget tapasztaltam az emberek viselkedéséből hogy kijátsszam őket, a saját hülyeségeiket ellenük fordítsam, és én nyerjek. Megtanultam mik az erősségeim, mik a gyengéim, és mindig úgy válogatom az emberi kapcsolataimat, a kihívásokat hogy ne süljek fel.

Rengeteg szemétládán, rengeteg dögkeselyű típusú nyomorult alakkal kellett összefutnom hogy az amúgy visszahúzódó, anyámék által túlnevelt, esetlen énemből egy talpraesett ember legyek.

És ez nem felvágás (érzem persze a saját magam írásán is hogy kicsit elmenne felvágásnak is) hanem simán csak tisztában vagyok a kitartásommal, és hogy ezáltal milyen képességeket sajátítottam el.

Ma már nem tudnának úgy átverni albérletezésnél mint 2 éve. Ma már nem hódolnék be egy olyan tapló főnöknek mint 2 éve. Ma már nem úgy maradok meg egy buliban a többieknek mint a csöndes srác, hanem a "hangulatfelelős, aki mindig képes valami jót hozzászólni a bulihoz, és meghívjuk a következőre is".

20/f

Jajj, úristen, hetente vagy kéthetente leülnek egy teraszra sörözni. Hová fajul a világ!

16 évesen koleszban rendszeresen ittuk magunkat mocsár részegre. De tanultunk mellette, értelmesek voltunk mellette, és tudtuk hol a határ. Mármint hogy milyen gyakorisággal rendezhetünk össznépi berúgást a koleszban.

És itt vagyunk...25 évesen, ki ki ment a saját dolgára, Valaki egyetemre valaki máshova. De senkiből nem lett lecsúszott alkesz.

Kedves kérdező!

Miért nincsenek barátaid? Próbálkozol egyáltalán barátokat szerezni, ha igen hogy, miként, ha nem, miért nem? És mit gondolsz - feltéve hogy próbálkozol - miért nem nyitottak rád?