Hogyan legyek természetes?

Azt hiszem, kezdem valahol a közepén. Most 20 éves vagyok, egyetemista. Elég nagy gondot jelent, hogy nem tudom magam szóban kifejezni. Nem tudom kifejezni mit érzek, mire gondolok. Még egy "köszönöm" kimondása is sokszor nehézséget okoz hát még hogy azt mondjam valakinek "szeretlek". És ezt sokan nem veszik jó néven, amit meg is értek. Sokszor érzem rosszul magam emiatt, de egyszerűen nem jön ki hang a torkom. Elképzelem a fejemben, ahogy megteszem, ott minden nagyon szépen megy, de a valóságban ennek még a jelét sem tudom mutatni. Ha mégis hatalmas elszántsággal elhatározom, hogy teszek valamit, az arcom tiszta vörös lesz, alig kapok levegőt és csak nagyon halkan tudok beszélni, még akkor is, ha valami pitiáner dologról vanszó, így ez nekem inkább kínos. Az utóbbi időben ez már odáig ment, hogy sokszor még a szemébe sem tudok nézni embereknek, még akkor sem, ha csak elsétálnak mellettem az utcán és nem is ismerem őket. Nem tudom mi tévő legyek. Nincs túl sok barátom, -a korosztályomból szinte egyáltalán- és tőlük sem várhatom el, hogy folyton a próblémáimmal kelljen szembesülniük. Szeretnék jó lenni. Szeretnék barátokat szerezni, de fogalmam sincs, hogy kezdjek hozzá. A felületes barátságokkal sosem tudtam mit kezdeni, de egyszerűen nem találok senkit, akivel valóban igazán jóban tudnék lenni és meg tudnék bízni. Persze ez lehet, hogy csak azért van, mert a félelemtől az orromig sem látok, csak azt nem tudom mitől félek. Így pedig nem tudom, hogyan tudnám leküzdeni. Nem tudom, hogyan tudnék természetesen viselkedni és nem szorongani állandóan, ahogy kilépek az utcára, pedig valahol belül nagyon szeretnék. Ha esetelg van valami tanácsotok, szívesen olvasom. Tudom, ez az oldal nem egy pszichológus, de hátha van valakinek jó meglátása, ami mentén elindulhatok. Köszönöm. :)