Lehet egyszerre több emberrel ismerkedni és találkozgatni?
Tegnap egy buliban jóban lettem pár sráccal.
Nos. Két fiúval voltam nagyon sokat, nevezzük az egyiket A-nak, a másikat B-nek. A-val rengeteget táncoltam meg beszélgettem, megadtam a facebookomat is, és mondta, hogy még beszéljünk. B-vel is tök sokat voltam, bár vele főleg beszélgettünk (de persze táncoltunk is), ő a végén kérte el a fb-mat és mondta hogy majd "jó úriember módjára" ír. Ők ketten abszolút tudnak egymásról, és B-t nem zavarta, hogy A-val is ismerkedem, de A, ha B-vel beszélgettünk, akkor néha közben lekért. De őt se hiszem hogy nagyon zavarta, mert ő is táncolt más lányokkal és ezt nyilván nem teszi, ha fordított esetben ez őt zavarná.
Mindkettejükkel akkor találkoztam először.
Nagyon jófejek és udvariasak meg minden, el lehet velük lenni, nem nyomulnak a kelleténél jobban meg semmi.
Namármost. A elhívott találkozni, de B-vel is chatelek néha.
És én most úgy érzem, hogy ez kissé köcsögség mindkettejükkel szemben. És az is köcsögség lenne, ha nem válaszolnék nekik. (Meg nem is szeretnék velük bunkó lenni, mert nagyon jóarcok).
De ha belegondolok, abszolút logikus, hogy egy buli után nem lehet eldönteni hogy két ember közül "melyiket választom", ehhez nyilván meg kell egymást ismerni hogy ilyen téren bármit is dönteni lehessen, és ez nem egy éjszaka alatt fog megtörténni.
Ti mit gondoltok erről? A fiúk helyében mit gondolnátok?
(Természetesen annak fényében, hogy egyikükkel sem csinálok semmi olyat, amit akár a szüleim előtt is szégyellnem kéne, csak ismerkedés és más semmi. Minden egyéb ráér, ha már járunk. Szóval nem arról van szó, hogy egyszer egyikükkel smárolok, másszor másikuknak ülök az ölébe, mielőtt erre asszociálnátok vagy bármi)
A 25 éves de 20-nak néz ki, B 20, én 16 vagyok és 18-nak nézek ki.
(Ezeket csak azért írom le, mert hátha fontos, de légyszi a korkülönbségen ne akadjatok fent, mindegy most hogy miért.)
Ti mit gondoltok? Korrekt amit csinálok? Vagy ez már ilyen "múlt századi divat", hogy csak akkor teszem le a voksomat valaki mellett, ha már rendesen ismerem őt?
Ti mit csinálnátok?
Amíg nem jössz valamelyikkel össze, addig annyi pasival beszélgetsz/ismerkedsz, amennyivel akarsz. Végülis semmi nem történt a bulin, egyik iránt sem köteleződtél el semmiben, úgyhogy miért ne beszélgethetnél mindkettővel?
Ha valamelyikkel meg komolyabbra fordul a dolog, akkor úgy illik, hogy a másikat lekoptatod.
Köszi, akkor kb megnyugodtam, hogy ez nem csak szerintem okés.
(#2 persze, ez magától értetődő.)
Köszi neked is a választ, bár nem a kor alapján fogok dönteni.:)
Ugye mindkettejükkel még ismerkedem, pont azért, hogy ha a korkülönbség gond lenne, azt ki lehessen szűrni, és ne az első csók után derüljön ki, hogy amúgy baromira nem illünk össze.
De mint írtam, erről nem kérek tanácsot, csak magára a szituációra voltam kíváncsi, hogy kinek mi a véleménye róla.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!