Igazából mennyi az esélye, hogy az emberek egy osztálytalálkozón piszkálják egymást?

Én azt tapasztaltam, hogy az ilyen "gyerekkori" dolgok felnőttként jelentőségüket vesztik. Nekem sem volt felhőtlen a kapcsolatom többekkel, némelyekkel kifejezetten rossz, mégis örülünk egymásnak, amikor ilyen alkalmakkal találkozunk.

Igazából mindenki elmondja mi a helyzet vele, mi történt az utolsó "hivatalos" találkozás óta, aztán eszünk, sztorizgatunk, nosztalgiázunk. Persze apró piszkálódások előfordulnak, de ott azzal van a komoly probléma aki ezt a szívére veszi.

én is úgy vagyok vele, hogy a többség kinövi ezeket a dolgokat, bár nem mindenki egyforma korban.

az is sokat befolyásol, hogy mire vitték az életben.

nyilván ha nem túl sokra, akkor valószínű annak az az egyik oka, hogy nem sokat változott a hozzáállásuk a dolgokhoz, lenéznek másokat például.

én mondjuk ha lenne, azért nem mennék el, mert számomra egyáltalán nem jelent egy ilyen esemény semmit, hisz ha akarnám, tarthatnám velük a kapcsolatot.

de például ha mégis mennék, az én egykori osztálytársaimról az jön le a hallottakból, hogy még az is vitte valamire, akiről sose gondoltam volna, tehát jó eséllyel normális hangulatban el tudnánk tölteni pár órát.

Ez általában úgy megy, hogy mindenki vigyorog a másikra, azok is akik utálták egymást. Megy a jópofi "de jó látni, mi van veled, de sokat változtál, jól nézel ki" blabla duma. Szépen puhatolóznak, megnézik egymást, hogy ki mire vitte, gyorsan megallapítják magukban, hogy ők a másikhoz képest hol tartanak. De piszkálásról szó sincs. A legrosszabb, ami történhet, hogy nem érdeklődnek sokat. Ha nő vagy, kiegészül annyival, hogy akinek van gyereke fix, hogy megkérdezi neked miért nincs, ha nincs.

Ez a jobbik eset.

De pl. nekünk nem is volt középsulis osztálytalálkozónk és kérdéses hogy lesz e valaha. Mert szörnyen nagy volt a széthúzás és őszintén szólva nem is vagyok rájuk kíváncsi.

Általánosiskolai pedig úgy zajlott, hogy a 20-ból megjelentünk kb. 6-an + 3 ember küldött helyzetjelentést arról hol is tart az élete.

Szóval sok félni valód nincs. És az a legjobb az egészben, hogy nem kötelező program.

Az hülyeség, hogy ezt az emberek kinövik. 30 év felett, munkahelyen is ugyanúgy megy a klikkesedés meg a piszkálódás meg a kiközösítés, mint általános vagy középiskolában ment. Akik alapból ilyen emberek, azok soha nem növik ki, mindig is ilyenek maradnak.

Bár nem valószínű, hogy direkt olyan szándékkal mennek el az osztálytalálkozóra, hogy majd az osztály "leggyengébb" tagját bántani fogják, de könnyen lehet, hogy előjönnek olyan sztorik, amiket ők viccnek fogtak fel és szívesen felemlegetik. De akin viccelődtek, annak meg éppen hogy a legrosszabb emlékei közé tartozik az, amit felhoznak. Mondjuk az egész osztály előtt lehúzták a nadrágját és ott állt egy szál alsóneműben, ez mindenki másnak hihetetlenül vicces sztori, de akivel megesik, annak borzasztóan megalázó. És biztos nem szívesen hallja vissza a történetet 5-10 év elmúltával úgy, hogy megint csak rajta röhög az egész osztály.

Igen, előjöhetnek ilyen sztorik. DE.

Egy testileg - lelkileg felnőtt ember, még ha nem is jó emlék számára, tudja úgy fordítani a beszélgetést, hogy ő jöjjön ki jól belőle. Maradva az említett példánál, "na de fiúk, ha a bugyimat akartátok látni, annak más módja is van" .

Míg ha az illető hisztizik, akkor, hát hogy is mondjam, meg is érdemli ha utána megint rajta viccelődnek.

Mondom ezt úgy, hogy engem is verbálisan bántalmaztak a középiskolában. És igen, nekem is van olyan sztorim, amit nem szívesen hallanék újra, de megtanultam kezelni a helyzetet.