Eleve el van rendelve a sérült emberek sorsa?

Nem a legkönnyebb családi háttérrel rendelkezem, persze mindenkinek megvan a maga keresztje, de mondjuk úgy, hogy valamivel hamarabb fel kellett nőnöm, mint másoknak. A sulimban is leginkább ilyen emberek voltak, talán 1-2 olyan gyerek volt, akinek a szülei nem váltak el, nem nőttek fel csonka családban, normális háttérrel rendelkeztek, stb.

Barátokból is ilyen embereket vonzok be, nem tudatosan, később derülnek ki ezek. Most vagyok először olyan munkahelyen, ahol mindenkinek az életében látszólag minden klappol és nem tudok beilleszkedni. Egyszerre érzem gyereknek és túl öregnek magam mellettük, nha úgy érzem a saját sírom ásom 1-2 megszólalással. Ez csak velem van így? Ne is álmodjak stabil háttérről soha?