Már nem tudom kihez forduljak, valami ötlet?

Elsőnek leszögezném, nem, nem mondom magamra, hogy depressziós vagyok, nincs vagdosás, tumblr, depi meg semmi. Másodjára pedig azt, hogy ahhoz képest, amiket itt olvasok, szerintem ez semmi, csak ki vagyok lelkileg...

Nem tudom, hogyan kezdjem. Görcsbe rándul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy holnap iskolába kell mennem. Vannak barátaim, de nem tudnak megérteni, teljesen mások vagyok, ha nagy a probléma ott vannak támasznak, de nem tudnék nekik kitárulkozni... ugyanígy vagyok a pszichológussal, semmit sem segítene, ráadásul anyámnak mondaná a "diagnózist", mert még gyerek vagyok, azt meg nem akarom.

Az osztályban van pár fiú, aki mindenkit csesztetnek... persze belül semmik, egy kettesnél már bőg az egyik, de erőm és kedvem sincs visszabeszélni nekik, nem érné meg, túl sokan vannak. Félek tőlük lényegében, bármit mondok abból szállóige lesz és egy hónapig ismételgetnek...

Az osztályfőnököm nem tudom miért, de úgy érzem utál, megaláz, ez csak erősíti az előbbi leírásomat, semmi nem jó, amit csinálok, elegem van... (biológia tanár)

A barátnőimet sem akarom terhelni magammal, látom, hogy csak púp vagyok a hátukon, a harmadik ember...

Aztán felvételizek gimibe, nagyon hajtok, egyfolytában stresszelek, tudom, hogy úgyse vesznek fel, mindenki dicsekszik, naponta négy feladatlap, amit én csinálok, az semmi ehhez képest, és még az se biztos, hogy őket felveszik.

A családomban is én vagyok az idegbeteg, mert le mertem dőlni a kanapéra, szó szerint. Már enni se megyek ki, veszek egy szendvicset a büfében, aztán kibírom a szobámban valahogy.

Mindenki szerint én vagyok a szar, a rossz, nem tudok kihez fordulni, itt is csak a névtelenség mögé bújhatok.

Szó szerint semmihez nincs kedvem, egész délután tanulok és robotolok, el akarok menni innen! (képletesen, kiszabadulni a rendszerből)

14/L (a korom miatt, lehet sokan nem vesznek komolyan...)