Van itt valaki aki miután elkezdett dolgozni megszakította családjával a kapcsolatot?

Nem mondom hogy megszakítottam, de eléggé minimálisra redukálódott a kapcsolatunk.

Apám alkoholista volt, én eljöttem Bp-re eleinte koliban majd albérletben voltam.

Egyre kevesebbet jártam haza, teljesen elhidegültem a családtól, főleg hogy nem nézték jó szemmel a több éves egyetemi csúszásom, vagy egyszerűen nem is látták át az én helyzetem, így én voltam a fekete bárány a családban sokáig.

Ilyenekre gondolok, hogy ha hazamentem, akkor is ugyanúgy befogtak hogy "segíteni" kell, ugráltattak, nem tudtam tanulni, apám ordibálását kellett tűrnöm...egyszerűen meguntam.

Mióta dolgozom, totál nem is vágyom vissza. Pedig apám 1 éve meghalt, de érdekes módon így sem.

Egyszerűen úgy érzem, hogy teljesen más az életem, és kicsit idegenként érzem magam "otthon". Ha hazamegyek, akkor vagy túl "gyereknek" érzem magam, vagy csak szimplán unatkozom, nem tudok mit csinálni.

Ráadásul mindig az volt, hogy hazamentem és azonnal elküldtek hogy "kussolj már, most tv-zem". Pedig élményekkel voltam tele, amit a családommal akartam megosztani. Utána meg megkaptam hogy "miért nem beszélgetünk, miért a gép előtt ülök...".

Ráadásul öcsém is anyám is élik az életüket, javítgatják a lakást, kertet, építgetik az életüket. Én meg építgetem a sajátom egy más városban. Elvagyok mint a befőtt, van pár barátom, van jó munkám, értelmesnek mondható munkatársaim, és hétvégén sem vágyom arra hogy hazamenjek....vagyis úgy mondanám hogy nekem már az a haza ahol most lakom.

Telefonon mondjuk szoktunk beszélni, csak sokszor ott is azt érzem, hogy felhívom őket, épp mindenki hulla, leráznak, érzem rajtuk hogy marhára nem is érdekli őket amit mondok...így egyre inkább úgy vagyok, hogy akkor szarok bele, megtartok mindent magamnak.

Vagy azt vettem észre, hogy egyszerűen zavar a saját családom, ha egy évben 1x itt vannak pár napot, akkor is belül szorongok, hogy menjenek már haza.

Leginkább úgy tudnám összegezni, hogy annyiszor éreztem magam egyedül (Általánosban az összes barátom elüldözte a részeges faterom, szakközépben még az osztályközösség is rossz volt a szar családi háttér mellé, egyetemre kerülve is negatívan álltak hozzám...), hogy egyszerűen hozzászoktam ehhez az állapothoz, és már nem is vágyom családra, és számomra a család nem is a szeretetet jelenti, hanem a legtöbb esetben csak kötelező nyűgnek érzem.