Lehet, hogy ezért távolodtak el tőlünk?

A párommal mindketten mindig is kicsit kilógtunk a környezetünkből. Vidékről származunk, egyszerű családból, akik mindig szerény körülmények közt éltek. Ezt viszik tovább a testvéreink is, ahogy látom. Mi viszont sokat tanultunk és bár az én karrierem még nincs sínen, a páromé nagyon is: külföldön dolgozik jó beosztásban, évről évre egyre többet keres, bár a legtöbb ember azt sem érti, mi a munkája. Hamarosan tervezünk hazaköltözni Magyarországra és ott lakást venni. Azonban a környezetünktől egyre jobban elszakadtunk az idő alatt, bár elég gyakran hazalátogatunk és kerestük az emberek társaságát, mégis észrevettük, hogy szép lassan senki sehova nem hív már minket és senki nem akar velünk közös programokat, pedig mi mindent igyekeztünk megoldani és nem visszautasítani, nehogy ez legyen.

Például az én gyerekkori barátnőm azt hiszi, csak azért akarunk hazaköltözni, mert nem bírjuk kint (ami nem igaz), kárörvendő, a kudarcunkat akarja látni. A párom barátainak jó része már akkor lekopott, mikor már nem az volt a párom életcélja, hogy minden hétvégén részegre igya magát, de a legjobb barátja sem keresi már. A testvérével is régen sok időt töltött, mi még hívtuk őket a volt barátnőjével ide-oda, de -bár most pont általunk is ismert a barátnője- egyikük sem hív minket sehova, még olyan helyekre sem jutunk eszükbe, ahova tudják, hogy nagyon szívesen járunk. Régen, amikor mi is olyan egyszerű életet éltünk, mint ők, ez nem így volt. Most, hogy drága helyekre járunk nyaralni, jó autónk van, külön élünk a szülőktől (a szóban forgó fiatalok még mind otthon élnek), a párom pedig 1-2 éve már nem betanított munkásként dolgozik, mint ők (mert ő munka mellett képezte magát és most megérett ennek a gyümölcse), most egyikük sem akar már minket sehova sem társaságként. Pedig nem vágunk fel, nem beszélünk az anyagiakról, sőt úgy látom, sokszor az alacsony fizetésükből drágább dolgokat vásárolnak maguknak, mint mi és direkt mutogatják előttünk (többszázezres elektronikai kütyük, indokolatlanul nagy, kihasználatlan felső-középkategóriás autók...stb.). A párom régi ismerősei közt már más nem megy, mint hogy kinek van újabb iPhone-ja, mi - mivel nincs szükségünk ilyenekre - inkább minőségi ruhákra, utazásokra költjük ezt a pénzt, ami borzasztóan szúrja mindenki szemét. Mintha sajnálnák a sikereket, amiket a párom ért el, soha nem érdeklődnek a munkája vagy a karrierje felől, csak a gyári betanított munkákról lehet szó.

Lehet, hogy ez miatt van az, hogy nem hívnak már minket sehova? Érzik, hogy más szinteken mozgunk már, mint ők, más az életszínvonalunk, a felfogásunk, a stílusunk, az értékrendünk és ez zavarja őket?

Csak egy példa: múltkor a párom testvéréék mentek egy olyan helyre a barátnőjével, ahova tudják, hogy mi is gyakran és szívesen járunk, épp rá is értünk. De inkább elhívták a lány egy 28. ismerősét magukkal, minthogy nekünk szóltak volna. Régen ilyen nem volt. Aztán belegondoltam a helyzetbe a párom testvérének szemszögéből: a párom jóképű, humoros, jól keres, ível felfelé a karrierje, stabil párkapcsolata van, önálló, talpraesett... ezzel szemben a testvére egy nőnek fele ennyit nem tud nyújtani, amit az újdonsült barátnője is könnyen észrevehet (nem beszélve arról, hogy korban a párom jobban illene a lányhoz). Ugyanez a legjobb barátjánál, fele annyit nem tud nyújtani, mint a párom, bár ő gazdag családból származik, ezért talán sokáig ő volt az, akinek volt mit felmutatni, de ez már megfordult.

Nem lehet, hogy a férfiakból ez kihozza a kisebbségi komplexust és ezért nem keresik őt? Holott, tudom, hogy soha nem érezteti ezt, nagyon szerény és ő magát nem is tartja egy nagy ásznak, de mások tudják, hogy elég jó parti és ezt már többször visszahallottam. Lehet ez a gond? Egyedül maradunk így idővel vagy keressünk új barátokat?