Ha az ember ember és tudja, hogy az akkor, hogy bizonyitja tudatának valóságát?

Punci fröccsök.. Fel lehet tételezni, hogy a tudatunk, illetve annak valóságát bizonyos frekvenciák egyensúlyozzák egy hosszabb téren, ami a rezgés szintünk megváltoztatásának az előtere, így állandó változásban is van a valóságunk és az észlelésünk eredménye is. Ahogyan a tér és az idő szakad el egymástól, igy mindennek változnia kell, és eme változások hatnak ki minden környező neuron hálózatra is egyaránt, amely birtokát mink is érezzük és használjuk, ami torzulhat, tehát a valóságunk torzul, igy már nem is, olyan biztos, hogy mi mi vagyunk és itt vagyunk ahol vagyunk.. (filozófiailag azok vagyunk, akik a változás során megmaradnak és léteznek mindennennek kölcsönhatásával, azért létezünk, hogy létezhessünk). A semmi hálóján rezegve ugrálunk, a fény mosolyával, ami a foton világ behatolását a kvantum térbe (a vele utazott kedves információkkal együtt) értjük, bejutva a mi energiális elválasztó különböző rétegekkel ellátott mélységi információs terünkbe a szelekció terének nyulásával, melyet a kvantumokon keresztüli átjutáskor energia leadás és felvevés eredményez azzá, ami, és akkor jönnek a tettek, melyekkel minden környező hatás, információ, rezgés, visszaverődés, blokkolt energia haladás, majd annak sebességének és mennyiségének változása kommunikál a belső térrel.. De mi irányitja ezeket a tetteket? Talán a fentebb emlitett hatások összegsége a mi antropikus, emocionális következetes terünkel súrlódva és összefonódásaival? Minden valaha tett tett eltünik, csak az emlékek azok mik birtokolják a múlt létezését, ami kihatással van a jövőnkre, összeomlás lenne enélkül természetes módon, mivel ezek szerint mi tartjuk fent a valóságot tudatunk múltbéli cselekvések/ történések fokonkénti haladásával, ha geo és egocentrikussá teszem ezt az elméletet.. De ott a természet. Összhang, harmónia, aminek összekapcsolásával fejlődünk és rögzülhet a létünk.

Persze, de ahogyan kijelentette már karrerje végét járja.