Ha elvileg az introvertáltak vannak elnyomva, akkor miért ők szekálják az extrovertáltakat?

Nos.

Először is: valóban az introvertáltak vannak hátrányban. de a hátrány alatt ne azt értsd már, hogy jaj egy vadidegen ember beszólt a Gyakorin, most mi lesz! Meg hogy a haverod beszólt. Azt értsd, hogy pl. a munkaerőpiacon, amin nyilván te még nem gondolkodsz életkorodból adódóan hátrányban vannak: nehezebben lesznek főnökök, nehezebben tartanak érdekes prezentációkat (nem azért mert buták, hanem mert izgulnak, és az érdekes infók helyett mindenki azt nézi, hogy tökre lejön, hogy izgulnak), mert kevesebb kapcsolatot tudnak kiépíteni stb. Nem az a hátrány, hogy 2 ember szóvá teszi az életmódodat.

Másodszor: a te példád elég különleges. Az introvertáltak személyesen ritkán bántanak másokat, lévén, hogy nincs hozzá bátorságuk.

Harmadszor: itt a gyakorin mindenki szid mindenkit. A bulizókat nem az intrók szidják itt, hanem:

- a felnőttek

- akiket nem hívtak meg

- az antialkoholisták

- valamilyen számban az introvertáltak is

- gyerekek, akiket az anyjuk nem enged még, de pár év múlva ugyanúgy isznak majd

- valakik, akik nem isznak hanem mást csinálnak helyette, pl. kerekeket szúrnak ki, mert az aztán felnőttesebb

- akiknek a gyomra nem bírja

- akik még sosem ittak

- akik maguk is isznak, csak trollok

- akik maguk is isznak, csak zavarja őket valami az életükben, és itt levezetik

Szerintem annyira túlhasználták ezt a két szót, hogy már senki nem tudja, mit jelentenek.

Mindig introvertáltnak tartottam magam, pont azért, mert nem szeretek emberekkel ismerkedni, szeretek egyedül lenni, az extrovertáltakat mindig nagypofájú, pofátlan embereknek tartottam.

Aztán a pszichológusom mondta, hogy a legutolsó dolog, ami vagyok, az introvertált. Elnyomott extrovertált vagyok.

Ekkor tanultam meg, hogy a világ nem csak ebből áll, és nem minden ebből következik. Tehát nem minden extrovertált egy empátiahiányos ugribugri, és nem minden introvertált egy megértő, kedves ember. Ezek függetlenek ettől.

Nem hinném, hogy az extrovertáltnak kellene alkalmazkodnia. Miért ne mehetne az extrovertált bulizni? Vagy miért ne hívhatna haverokat a házába? S nemcsak buli és otthonülés létezik. Én valószínűleg extrovertált vagyok, ahogy már korábban írtam (introvertált tuti nem), de sosem voltam bulizós. Itthon jó, de nagyon szeretek elmászkálni, utazás, túrázás... Csak tömeg ne legyen, egypár ember remek, azokkal legalább lehet dumálni, bár én magamban is tudok, de az azért nem olyan.

Nehézségeket persze okozhat az inkompatibilitás, de ez introvertáltságtól független. Viszont a túlzott hasonlóság sem jó sok esetben... Remekül ellehet egy jó beszélő egy jó hallgatóval (én mondjuk nem, nekem nem hallgatóság kell, hanem beszélgetőpartner, plusz reagáljon azért valamit a dolgaimra, s nem árt némi lelkesedés sem. a flegmatikusokkal bajban vagyok. nagyon más a hullámhosszunk).

Azt nem tudom, VALAKI mitől lesz az, de most meg ezt ne diagnosztizálja magánál mindenki.

Nekem hosszú terápia után mondta ezt a pszichológusom, miután már jól ismert. Nálam gyerekkori trauma okozta. Ennyi. Ha jó körülmények közt növök fel, nem nyomtam volna el magamban ezt az oldalamat, rendesen fejlődhetett volna.

De hadd mondjak még valamit. Nem ajánlom senkinek az ilyen INTPJQRST személyiség teszteket (fogalmam sincs, milyenek vannak), de senki nem ismeri 100%-osan önmagát.

Biztos ti is voltatok vele úgy, hogy egy ismerősötök azt mondta, "én teljesen olyan vagyok, mint egy filmsztár/mesehős/történelmi alak/stb.", ti meg csak néztetek elkerekedett szemmel, hogy micsoda???

Régen én is állandóan kategorizálni akartam magam, személyiségteszteket csináltam. A kedvenc kérdésem az volt, hogy "csapatjátékos vagy, vagy vezető?"

Én mindig a csapatjátékost pipáltam ki. Csapat része voltam már, de vezető soha az életemben. A csapatban tetszett, hogy közös a felelősség, mindig van, aki helyettem beszél, meg lehet bújni a háttérben, nem kell egyéni döntéseket hozni. Nem vagyok vezető, gondoltam, ez tuti. Aztán egyszer önszántamból olyan feladatot választottam, hogy én voltam a vezető. És nagyon tetszett! Tetszett a felelősség, azelőtt azt hittem, teljesen döntésképtelen vagyok, de nem, imádok döntéseket hozni, kiállok mindenkiért.

A legfontosabb az, hogy tedd azt, amihez kedved van, ne analizáld, hogy miért szereted ezt meg azt, csak éld meg, és mindig gondolj bele a másik helyzetébe.

Magam is tapasztaltam, hogy sokan azok közül, akik introvertáltnak tartják magukat, szeretik minden különösebb alap nélkül azt hangoztatni, hogy ők érzelmileg, értelmileg mennyivel érettebbek az átlagnál.

Ugyanakkor vannak helyzetek, amikor azt nem viselik el mások, ha mondjuk introvertáltként viselkedem. Például a munkahelyemen. Ugyanis ha nem szólnak hozzám, én nemigen erőltetem a társalgást, sokszor csak bámulok bele a monitorba. És ezen a kollégám sokszor felhúzza magát, hogy miért nem vagyok képes kora reggel vigyorogni rá, amikor beér.

Amúgy fogalmam sincs, melyik típusba vagyok sorolható, szeretem az egyedüllétet és a társaságot is. Most épp introvertált életszakaszomat élem, de korábban voltam pörgősebb is.