Hogyan tudok az ellen tenni, hogy szociálisan 0 vagyok?

Sziasztok

Sajnos a szociális életem, képességeim eléggé a 0-hoz mutatnak. Nem igazán vannak és nem is volt túl sok olyan ember, akit barátnak nevezhetnék. Leírom elég hosszan a dolgokat, remélem nem baj. Szóval általánosban is kb. egy ember volt, akivel sokat beszéltünk meg átmentünk egymáshoz, közös dolgokat csináltunk. Tehát nevezhetnénk úgy is hogy barátok voltunk. Általánosban mással nem voltam igazán jóban, de rosszban sem. Szerintem itt az azokban az időlben átélt dolgok miatt nem nagyon barátkoztam. De lehet a mai napig is bennem maradt ez. 4 éves koromban egy háztartási baleset ért, a combomon és a lábfejemen másod és harmadfokú égési sérüléseket szenvedtem. Apám ekkoriban sokat veszekedett anyummal, alkoholista lett, majd elváltak. Pár évig egyedül nevelt engem, utána megismerkedtek a mostani apámmal. Volt egy gyerek, aki alsóban egy éven át majdnem minden nap megvert. Szóval valószínűleg ezek miatt is voltak meg vannak is komplexusaim. Az érzelmeimről nem szoktam beszélni senkinek jóformán. Van egy lány, akivel 2 éve beszélgetek interneten, neki el szoktam mondani sok dolgot, ő tudja a legtöbbet rólam, de van amit neki sem mondok el. Visszatérve az életemre, az általános így telt el, zárkózott voltam, nem beszéltem nagyon senkivel, csak azzal a barátommal voltam akiről írtam. Középsuliban javult a helyzet, ott több emberrel voltam jóban, viccesebb lettem, szerintem nem volt bajuk az embereknek velem. De ott is kb. 2-3 ember volt, akivel napi szinten beszéltem meg barátnak nevezhettem őket. De ugyanúgy önbizalomhiányos maradtam, lányokkal egyáltalán nem is beszélgettem. Igazából kb. 11.-es koromig nem jártam el sehova szabadidőmben, max biciklizni haverommal. Utána egyik osztálytársammal egyszer bementem a városba, és onnantól ennyivel több lett a szociális életem, hogy hétvégente bememtem a városba és beültünk vmi kocsmába iszogatni. De ott is ha pl. találkoztunk haverom ismerősével, vele sem tudtam beszélgetni. Bemutatott neki, aztán ők jól elbeszélgettek, én meg ültem és néztem ki a fejemből, nem tudtam hogy kapcsolódjak be a beszélgetésbe. Ezt egy nagyon súlyos problémának érzem, ami a mai napig fennáll. Mostmár dolgozom, van egy srác, akivel középsuliban is osztálytársak voltunk, már ott is jó barátom volt, sokat beszélgettünk. Mostmár munkatársak vagyunk, hétvégente vele szoktam városba menni. És ha csak ketten ülünk valahol akkor vele egész jól elbeszélgetek, de ha mondjuk meglátunk pár ismerős embert akik pl ilyen 5-6os csoportban ülnek valahol, odamegyünk, köszönünk, ő tökre jól elbeszélget velük, én meg csak állok egyhelyben és hallgatom mit beszélnek, egyszerűen nem tudok bekapcsolódni hozzájuk. Meg sokszor előfordul hogyha mondjuk interneten vagy bárhol beszélgetek egy emberrel, nem tudok beszélgetni, nem tudok mit írni/mondani mert nincs téma. Szóval nagy vonalakban ezekben kérném a segítségeteket, hogy hogyan tudnék normális szociális életet élni, komplexusok nélkül, mint oly sokan mások.

Még annyi, hogy mosolyogni sem szoktam úgy igaziból, szerintem még sosem mosolyogtam úgy nyitott szájjal "közterületen", mint mások.

Nagyon köszönöm, ha valaki végig tudta olvasni ezt a csomó katyvaszt és esetleg segíteni is tudna :)

Egy 19 éves srác