Kezdőoldal » Emberek » Társasági élet » Szerintetek ebből még kihozhat...

Szerintetek ebből még kihozható valami?

Figyelt kérdés

22 éves szűz, félénk és fura/csöndes fiú vagyok.

A jelenlegi munkahelyemen minden 4-5 ember nő, és egyszer az egyik lánnyal együtt töltöttem 1 napot, sima gyári munka és csomagolni kellett a zajban, 8 óra alatt beszéltünk kemény pár mondatot, de teljesen beleszerettem. 26 éves, cigány lány, hihetetlen kisugárzása van, nagyon vidám és kedves mindenkivel. Külsőre tökéletes, gyönyörű arca és barna szemei vannak. Sok lány dolgozik még ott, vannak nagyon szépek, de egyik sem fogott meg úgy mint ő.

Augusztusban volt ez a csomagolós sztori, szeptember óta másik részlegen vagyok így naponta csak 1-2x látom. A probléma csak annyi hogy nem igazán sikerült vele közelebbi kapcsolatot kialakítani amíg együtt voltunk, pedig lett volna rá lehetőségem, és ő is csinált olyanokat hogy pl bebújt mögém műszak kezdés előtt és azt mondta hogy nem akar azokkal lenni akikkel tegnap volt így inkább elbújik mögöttem.

Azóta nem is köszönünk egymásnak, néha rám szokott nézni amikor egymás mellett elmegyünk a folyosón, de én sem köszönök neki, ő sem nekem.

A baj velem van, nem merek kezdeményezni, nem merek odamenni hozzá, és amíg együtt voltunk is olyan lehetőségeket hagytam ki amik miatt még most is töröm egy kicsit magam.


Ja, és ezen a héten is kihagytam egy brutáljó lehetőséget hogy ismerkedjek vele, kb 5 méterre voltunk egymástól, semmi dolgom nem volt, neki sem sok, fél órán át nem volt munkám és még a főnök le is baszott hogy kevésbé feltűnően unatkozzak :D, de még ekkor sem mentem oda hozzá. Helyettem viszont egy másik srác aki velem volt simán odament és beszélgettek. Ez a másik dolog ami miatt kicsit felé közeledni, renget srác veszi körül, tényleg baromi vonzó lány. Én már azzal is kibékülnék hogyha flörtölnénk kicsit, jobban megismerném, de amíg ilyen vagyok ez nem fog bekövetkezni.


2015. nov. 14. 00:39
 1/4 anonim ***** válasza:
Ha ennyire töketlen vagy, akkor mit akarsz, mire vársz? Csoda nem fög történni. Ilyen hozzállással nemhogy felszedni nem tudod, de megtartani sem.
2015. nov. 14. 00:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Hogyan legyek tökösebb? Az a baj hogy vannak olyan napok amikor bátrabb vagyok és merek beszélgetéseket kezdeményezni, de ritka.
2015. nov. 14. 01:01
 3/4 anonim ***** válasza:

Sajnos nem tudok csodareceptet adni neked. Oda kell menni, beszélgetni vele lazán valamiről, aztán majd belejössz.


Nagyban függ itt a partner fogadókészsége, még ha kedves is veled, de egy hallgatag valaki, akkor baromi nehéz dolgod lesz. Ha viszont beszédesebb, akkor simán feloldódsz a társaságában előbb-utóbb.

2015. nov. 14. 01:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Na mondjuk nem tartod bunkóságnak, hogy még csak nem is köszönsz neki, ha találkoztok? Hogy akar egyáltalán előrébb lépni? Am egyszerűen odalépsz hozzá és elhívod egy kávéra, vagy hasonló.
2015. nov. 14. 01:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!