Hogyan lehetne "jelenlétem"?

Szerintem szociális fóbiád van – nekem is volt, azért merem ezt mondani.

Ismerős, amiket leírsz, én sem tudtam mások jelenlétében önmagamat adni, és sokszor arra vágytam, bár látnának a többiek akkor, amikor felszabadult vagyok, mert biztos, hogy másként vélekednének rólam. Velem is megesett, hogy valamilyen társas összejövetel után emlékezetből felidézték, hogy ki volt ott, és rám azt mondták, hogy nem is voltam jelen, pont, mint amiről Te is írsz.

Amikor másokkal beszélgettem, valahogy mindig magamat figyeltem, hogy úgy viselkedem-e, ahogy az a másiknak szimpatikus, vagy nem fogok-e olyasmit mondani, ami félreérthető vagy nem oda illő, ezért a folyamatos, túlzott önkontroll miatt nem tudtam elengedni magam annyira, hogy elterelődjön magamról ez a saját magamat gúzsba kötő figyelem, és teljesen a másik ember személyisége kössön le, bár nem hiszem, hogy ha tudatosan csak a másikra figyeltem volna, akkor ez automatikusan elmúlt volna, mert nálam ez már nagyon berögződött fóbia volt.

Az utcán állandóan rohantam, mert nehezen viseltem, ha valaki szembejött velem, és netán rám nézett, a buszozás, metrózás kész rémálom volt, ilyenkor kivert a víz, és már amiatt is kínosan éreztem magam, hogy az izzadság átüt a ruhámon. Az emberek furcsállkodva méregettek, mire én még jobban szorongtam. Ilyenkor olyan érzésem volt, mintha egy merev maszk tapadt volna az arcomra, amit nem tudok megmozdítani az arcizmaimmal. Se enni, se írni nem tudtam mások jelenlétében, és sokszor csuklott el a hangom az izgatottságtól, és éreztem azt a furcsa szédülést, amit Te is említettél.

Én sajnos olyan sokáig nem kerültem olyan dokihoz, aki tudott volna segíteni, csak jóval később, amikor már depresszióba fordult a dolog találtam egy olyan pszichiátert (TB alapon), aki több évig tartó gyógyszeres kezeléssel és terápiával végül megszabadított ettől a béklyótól. A terápia abból állt, hogy össze kellett írnom "félelmetességi" sorrendben, hogy mi az, amitől szorongok, és hétről hétre a legkevésbé zavaróval kezdve folyamatosan szoktatnom kellett magam hozzájuk – ez az én esetemben gyógyszerek nélkül elképzelhetetlen lett volna, mert nélkülük nem tudtam volna sorra leküzdeni az „akadályokat”.

Sok emberben vagy idegenkedés a gyógyszerekkel szemben, amit megértek, de én úgy voltam vele, hogy minden milyen úton, de valahogy ki akarok mászni a dologból, különben anélkül múlik el az életem, hogy érezném, hogy élek.

Ha még nem tartod olyan súlyosnak a helyzetedet, hogy szakemberhez fordulj, vagy nem kívánsz gyógyszert szedni, van egy könyv, aminek a segítségével megpróbálkozhatsz az „öngyógyítással” is, (én akkor szereztem róla tudomást, amikor már nem volt rá szükségem, így nem olvastam el, és nem „csináltam végig”, de nagyon hasznosnak tűnik):

Reneau Z. Peurifoy:

Szorongás, fóbiák, pánik - Hogyan legyünk úrrá félelmünkön?

Az alábbi linknél olvashatsz is róla, de az oldalon is érdemes szétnézni.

[link]

Remélem, sikerülni fog.

Egyébként ne keverd az antiszociális és aszociális kifejezéseket, mert jelen esetben az aszociális az érvényes:

[link]