A "bajban" lévő emberektől miért tarják távol magukat az ismerősök? Miért csak addig barát; a barát amíg derü van és vidámság?

Egy idő után nagyon terhes dolog, ha valaki folyton csak panaszkodik. Volt jó barátom, akitől 2 évig hallgattam, hogy milyen rossz az élet, de bármit tanácsoltam, semmit nem fogadott meg. Innentől kezdve... én úgy érzem, megtettem mindent. Nem vagyok pszichiáter, de örökös lelki szemetes. Az sosem volt téma, velem mi van, mert "neked olyan jó" - ezzel a szöveggel rekesztette be a mondandómat 2 mondtam után.

Nem mindig az elhagyó fél a hibás.

Egyébként van 1 érdekes példám a fordítottjára is. Van olyan, aki pedig csak a rosszban barát. Volt barátnőm, aki csak addig volt velem jóban, amíg tudta, hogy nincs barátom és szegény vagyok, mert neki sem volt munkája és a pasija csak verte. Aztán lett barátom, lett munkám, se szó se beszéd, letiltott, lerázott! Magyarázatot nem adott! Ez meg irigy disznóság... szerintem. Szóval ilyen is van.