Aki nem jár sokat, vagy egyáltalán nem járt szórakozni "fiatal, fiatalabb" korában, nem bántátok meg?

De, igen, megbántam. És már családom van, gyerkőceim, velük szemben nem lenne tisztességes, ha most pótolnám be. Majd talán nyugdíjas koromban :D Így meg van egy kis úr az életemben. De azért boldog vagyok így is :)

De igen, megbántam.

Amúgy ez így elég tág kérdées, mert attól függ kinek mi a szórakozás. Pl az osztáyltársaim többségének a piálás volt, ami szerintem max bilológiai szükséglet de önmagában semmiképp nem szórakozás. Bár nyilván az ő értelmi szintjükön az volt. Én oda sose mentem. Nem vertem el ilyesmire a lóvémat. Viszont így bőven maradt annyim, hogy pl nyáron Londonba utazhattam és rengeteg dolgot meg tudtam nézni, amit addig csak filmeken láttam, nekem ez szórakoztatóbb volt. Szóval nyilván az ő szemükben én nem szórakoztam, a sajátomban viszont nagyon is jól :)

én rengeteget buliztam anno!Azt hittem, ez mindig igy lesz.Most lassan harminc vagyok, és ma màr csak ritkàn megyek el bulizni, és akkor is éjfélkor màr mennék haza :-)) régen ez elképzelhetetlen volt.én nagyon örülök, hogy anno kitomboltam magam, mert mostmàr jolesik otthon ülni szombat este, és csalàdi életet élni :-) ja és koràn kelni még hétvégén is :-))

Közeledem a 30-hoz, de soha nem bántam meg, hogy korábban sem nagyon mászkáltam el szórakozni. Most sem teszem. Sokkal többre értékelek egy csendes, összeülős, sörözgetős estét a barátokkal, mint ricsajban ereszd el a hajamat játszani egy koncerten, vagy szórakozóhelyen.

nem bántam meg (60/F)

Én sem voltam nagy bulizós. A gimis osztályomban az volt a menő, aki többet hányt egy éjszaka alatt. Mivel sem ez, sem a betépve száguldozás apuka kocsijával az utakon nem tűnt túl szórakoztatónak, sem az, hogy ilyenkor random egymás alsójában kötöttek ki nemre, korra, párkapcsolatra való tekintet nélkül az egyedek, egész más szórakozást kerestem. Később megtaláltam azt a közeget, akinek a 'szórakozás' palacsintasütő versenyt, hajnalig húzódó vihogásokat és beugrózást, activityzést, sátorozást meg ilyeneket takart. Velük sem jártam el sokat, de amikor igen, akkor az emlékezetes volt. Nem bántam meg, hogy nem hánytam tele a sarkot minden szombaton. A férjemet is annak a bandának köszönhetem, annak a csapatnak egy része megmaradt, lassan 10 éve járunk össze. A legtöbbünknek már gyereke, gyerekei vannak, ők is jóban vannak egymással. Sokkal többet érek én ezekkel az emberekkel és emlékekkel, mint azok a volt osztálytársaim, akiknek abból az időből csak a képszakadások vannak meg.