Ti miket csináltok bulikban? Nagy "parti arcnak" tartjátok magatokat?
Csak azért kérdezem, mert elmentem egy olyan házibuliba, ahol ott voltak az osztálytársaim (korábban nem olyan helyekre jártam, nem túl felhőtlen a viszonyunk). Azt tapasztaltam, hogy azok, akik nagy parti arcnak tartják magukat, csocsóztak, meg egy pohárba kapaszkodtak egész este. Egy barátnőmmel próbáltuk feldobni a hangulatot, és beraktunk valami pörgősebb zenét, amire lehetett táncolni, erre bejött egy srác, átállította valami lassú izére, majd kiment a házból, és becsukta maga után az ajtót...
Én a bulikat úgy képzelem, hogy az ember iszik (mértékkel), táncol, beszélget, viccelődik, de itt a házigazda már a szobájában aludt, mire megjöttünk (időben mentünk), és a tök nagy nappalijukban íz emberek így a fal mellett ültek, vagy csocsóztak, és ennyi, az egyik lánynak meg az volt a mániája, hogy mindenkinek mindenféléket töltött, mert ettől látszott, hogy ő maga is mennyit iszik. Én egy idegen sráccal beszélgettem, meg a barátnőm, aki velem volt, ő is ugyanezt tette, és jól elszórakoztunk, de kábé mi hárman voltunk, akik valami olyasmit csináltak, amit nem lehetne tök egyedül egy gumiszobában is. Jó, páran még vízipipáztak velünk, de ennyi. Nekem a buli nem a fal mellett álldogálás, hanem táncolás, ilyesmi. Eléggé meglepett, hogy azok az emberek csinálják az ellenkezőjét, akik mindig a bulikkal jönnek, és akik engem "jó kislánynak" neveznek. Járok én szórakozni, de nem diszkóba, mert nem bírom azt a zenét, de például (másik) házibulikba, fesztiválokra.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én olyan fajta bulis vagyok aki csak lányokkal tud elboldogulni, általában csak fesztiválokra megyek, mert ott tudom hogy lesz külföldi csaj, őket szoktam bolondítani meg ilyenek. Viszonyítás képpen volt olyan hogy 3 napos rendezvényen a lelkemet is kitomboltam, erre még rájött az hogy nyakamba ült a lány is :D gondolhatod
21/F
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én egyáltalán nem szeretem az ilyesmit, nem is járok bulikba. Szóval én minden vagyok, csak "partiarc" nem...
28/N
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Hát, nekem van egy idióta haverom és vele mindig felrobbantunk valamit míg a többiek elvannak :D
Imádok robbantani.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!