Kezdőoldal » Emberek » Társasági élet » Nagy hátrány, ha engem diplomá...

Nagy hátrány, ha engem diplomás létemre, aki értelmiségi réteg között mozog, nem érdekelnek ezek a témák?

Figyelt kérdés

A minap feldobták a munkahelyen az árstopot, mint beszédtémát. Miért jó, miért nem jó, árrés szükségessége, hasonlók.

Engem teljesen hidegen hagy, félig-meddig nem is érdekelt és nem is értettem; hogy miről beszéltek. Ekkor butának érzem magamat, amiért nem veszek részt ilyen beszélgetésekben és mivel nem foglalkozom ilyen kérdésekkel szabadidőmben, értelmesen hozzá sem tudok szólni.

Ugyanígy nem érdekel a politika, nem tudok véleményt alkotni; nagyon maximum gyerekes és egyszerű szempontok alapján. Voltak, akik a múlt korok inflációs nehézségeiről kezdtek beszélni, de ezekről sem volt fogalmam, mert sosem olvastam utána, ilyen téren nem vagyok tájékozott. Ahogyan észrevettem, a legtöbb embert a környezetemben foglalkoztatja a politika, az infláció, a közgazdaság, a jogi kérdések. Na hát engem nagyon nem. Én úgy vagyok vele, hogy majd valahogy lesz, nem folyok bele ilyenekbe. A politikába sem avatkozom bele, nem veszek be mindent ami el akarnak velünk hitetni a politikusok, de nem is kezdek elemzésekbe.

Más dolgok viszont érdekelnek, a pszichológia, a szépirodalom, a divat. E téren kimondottan műveltnek tartom magamat. A mindennapok nehézségeit pedzegető kérdések kevésbé tudnak foglalkoztatni és kissé struccpolitikával el is kerülöm őket.


Gondolhatnak emiatt butának? Én félek, hogy igen.


ma 13:46
1 2 3 4
 11/31 KataCoach ***** válasza:
100%

De az, hogy nem vagy tisztában azzal, hogy mik a jelen dolgok, az befolyásolhatja az életedet. Az viszont, hogy a szomszéd Béla nem tudja levágni a hajad, mert nem fodrász, az nem befolyásol, hiszen van tonnányi fodrász. De más példával is be tudod helyettesíteni.

Az viszont, ha nem tudod, hogy pl. munkavállalóként mennyi szünet jár, az nagyon is befolyásol.

ma 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/31 A kérdező kommentje:

#9 Rohadtul nem tombolán nyertem, hanem vért hugyoztam érte. :D Ha te jártál volna egyetemre vagy tájékozott lennél azzal kapcsolatban, hogy miként működik a felsőoktatás, akkor tudnád, hogy szakonként nagyon eltérő, hogy mivel foglalkoznak a hallgatók. Én magyar szakos vagyok a papírom szerint, így nyelvészeti és irodalmi problémákkal foglalkoztam. Attól, mert nem néztük át az élet minden szegmensét, azt, amit tudni kellett, kegyetlenül követelték.


Hajrá, csináld utánam! Gondolom, nem hiába ütött szívem ez a kijelentésem. 🤷🏼‍♀️

ma 14:09
 13/31 A kérdező kommentje:
#11 Tudom, hogy mennyi szünet jár munkavállalóként. A saját jogaimmal nagyon is tisztában vagyok. Nem is ezt kérdeztem.
ma 14:09
 14/31 anonim ***** válasza:
69%

#10

De mit nem értesz ezen? :D Nekem is bölcsészdiplomám van, semmi olyat nem tanultam a képzés során ami politikával lenne kapcsolatos, de nem értem mit nem értesz ezen a téren.

ma 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/31 anonim ***** válasza:
65%
Sajnos a politika és a gazdaság is a saját dolgod, még ha nem is látod be. Nagyban befolyásolja az életed, akkor is ha nem érdekel. Az infláció meg pláne. Nem kell ehhez közgazdásznak lenned, csak egy kicsit olvasol híreket, és már érted miről van szó, mert úgy írják le, hogy megértsd.
ma 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/31 A kérdező kommentje:

#14

Azt értem, amiről beszélnek, de a témának nem vagyok olvasottja, se szakértője, így nem értek hozzá, nem tudok hozzáadott értéket adni a beszélgetéshez. Így érthető?


A példa kedvéért: Én 10 éves korom óta lovagolok, van két sportlovam, értek a lovakhoz. Amennyiben neked elkezdek magyarázni a lovakról és a lovaglásról, valószínűleg megérted, mert feltételezem, hogy nem vagy buta, de ha csak nem vagy te is ilyen körökben jártas, nem fogsz tudni releváns infót hozzáadni a beszélgetéshez. Na, én így vagyok a politikával és a gazdasággal XD


Erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy “ nem értem”.

ma 14:17
 17/31 anonim ***** válasza:
60%

#16

De nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy értsd. Az emberek túlnyomó többségének nincs ehhez szorosan kapcsolódó diplomája, de ettől még érthető a téma.

ma 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/31 A kérdező kommentje:
#17 Most mondtam, hogy ÉRTEM, amiről beszélnek. 😹
ma 14:20
 19/31 anonim ***** válasza:
32%
Még jobb. Magyar szakos, aztán fogalmazni nem tud. Nekem is van diplomám, ezért feltételeztem, hogy valami bohóc szakon. Bejött a sejtés. Mindig azok vannak magukkal oda a legjobban, akik a leggázabb szakokon végeztek 😂
ma 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/31 anonim ***** válasza:
60%

#18

De akkor miért írod, hogy nem érted? Esküszöm nem értem mit nem értesz, vagy mi a problémád. :D

ma 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!