Ha valaki nagyon alulművelt és katasztrofális a helyesírása, érti a helyesen írt szövegeket?

#2: a "hol lakol"-ban hol a helyesírási hiba?

a "hadjuk"-ban mi a meglepő? aki így írja, miért ne értené a hagyjuk-ot vagy haggyuk-ot vagy a haddjuk-ot?...

4. A hol lakol az nem helyesírási hiba, az nyelvtani. Helyesen: hol laksz? lenne.

Szerintem értik amúgy. Nekem volt egy ismerősöm annyira nem tudott írni (nem volt nagyon kulturálatlan, csak nem volt a helyesírás az erőssége) hogy egyszer egy lánynak leírta hogy teccel. Azóta is dupla c a gúnyneve. De olvasni az tudott helyesen.

Ézs mozst miét letem lepotozva?

3 vaygok

#5 "A hol lakol az nem helyesírási hiba, az nyelvtani. Helyesen: hol laksz? lenne."

"nyelvtani hiba"?... "helyesen"?...

nyelvtani hiba ugye akkor lenne, ha ilyet sosem mondanának a magyar anyanyelvűek. (persze nem számítva a nyelvbotlást, vagy ha poénból mond valaki "nem létező" dolgokat, vagy ha berúgva félrebeszél, vagy ha kisgyerek még csak tanul beszélni...)

az E/2-es lakol azonban nem ilyen, azt sokan használják, sok embernek az anyanyelvéhez tartozik. aki otthon úgy tanulta, hogy hol lakol, annál az a "helyes".

(BTW, az külön vicces érdekesség, hogy az ikes ragozás "hőskorában" elvileg még az volt a "helyes", hogy E/2-ben -l a toldalék (eszel, dolgozol, fázol, lakol stb.)... ez persze már régen szétesett: egyrészt olyan igék is kaptak már -ik-et a végükre, amiknek eredetileg nem volt (pl. hazud), másrészt az E/2-es toldalékok is átalakultak már:

"Ebben az alakban ugyanis régen az ikes igéknek -l volt a végződésük (alszol, megbántódol), míg a nem ikeseknek -sz (kérsz, olvassz (olvas+sz)). Az -l és az -sz végződésű alakok megoszlása azonban már réges-régen megváltozott, nem az ikességtől függ, hanem attól, hogy az igető ún. szibiláns mássalhangzóra (vagyis -sz-re, -s-re, -z-re vagy -zs-re) végződik-e. Ha igen, akkor -l a végződés (alszol, olvasol), ha nem, akkor pedig -sz (megbántódsz, kérsz). Ebben a változásban valószínűleg nemcsak a szibilánsra végződő tövek alakjainak furcsasága (pl. olvassz) játszott szerepet, hanem az is, hogy rengeteg ikes ige töve végződik -sz-re (pl. alszik, eszik, cselekszik, verekszik), ezért a -szol/-szel/-szöl végű alakok mindig is nagyon gyakoriak voltak."

[link]

szóval aki azt mondja, hogy "lakol", az még "őrzi nyelvünk ősi szépségeit", aki pedig azt mondja, hogy laksz, az "rongálja, szétzilálja az anyanyelvet"... ;-)

no de elnézést a kis kitérőért, természetesen a helyesírás volna a téma, csak egy cseppet elkalandoztunk...

Megpróbálok gyerekkoromra visszaemlékezni. Anyám kapott egy kis régi írógépet. Megpróbáltam vele magam is gépelni, és meglepődve vettem észre, hogy mennyire hibásan gépelek, miközben pedig a kerületi gyerekkönyvtárat pedig gond nélkül végigfaltam, és volt érzékem az olvasáshoz, sőt, kézírásom helyesírása is jó volt.

Egyszerű dolgokról van szó: pl. rendre lehagytam a központozási jelek után a szóközt az írógépen. Hiába szokta meg a szemem évk óta a nyomtatott könyvek írásképét, de a kezem nem. Az írógép egyszerűen egy új közeg volt, és még nem volt meg az amúgy meglévő más területeken nyert ismeretekkel a kapcsolat.

Olyasmi lehet, mint Nordic walking botokkkal járni. A nordic walking elvileg a rendes gyaloglás ritmusát tartja meg, sőt hangsúlyozza ki, mégis tanulni kell. Mert a bot nyelve az egy új közeg.

Van a kérdésnek egy másik mélysége is. Cigányok meg egyéb elszigeltebb csportok között ha él az ember, és itt most főleg nem a nyilvánvalóan a társadalmi kataklizmák (rendszerváltás) során mesterségesen szétzúzódott egzisztenciákra gondolok, hamnem inkább afféle archaikusabb cigány közöségekre (a 90-s, 90-es években még jól lehetett járni ilyenekbe, de asszem ma is léteznek), akkor azt lehet megfigyelni, hogy ott sokszor meglepően okos és érzékeny emberek is vannak, sőt elvileg elég sok szellemi erő lenne bennük, egyénilg is és közösséileg is.

Van egy ezzel ellentétes hatás, legjobban talán Emile Durkheim írta le: az anómia. Ez egy meglehetősen mechanikus, gépies jelenség, kicsiny marginalizált csoportokat, elszigeteltebb peremközösségeket szokott érinteni. Ez egyfajta zúzóerő, talajvesztés, akkor lép föl, ha egy korábban elzártabb, de önálló kis közösség belép a sebezhetőség, ellehetetlenülés fázisába. Ilyenkor ha a közösség korábbi összetártása, kölcsönös bizalma is felbomlik, borzalmas egyéni sorstragédiák, életutak tudnak kiformálódni. Ez azonban bizonyos értelemben nem ,,alapsajátossága'' az afott kis közöségnek, sőt, épp annak felbomlása során jelenik meg.