Csak én érzem, hogy minél idősebb vagyok annál nehezebb az élet, több minden miatt kell aggódni, stresszelni?

Nekem tinikent volt olyan ha végre kirepulok akkor mehetek haza mikor akarok, nem lesz tiltva a barátom, (sehova nem engedtek el senki nem johetett hozzánk ha veletlen barátom is volt az nekik sz.rember eltiltottak állandoan)ha suli utan kesve érten haza megvertek stb.

Vegre felnottem van alberletem a szabadság hatartalan.

Erre szocialis zavaraim vannak baratok sehol szerelmi kapcsolatokban elhagynak megcsalnak, maganyos vagyok nincs is hova mennem, nincs társaságom se akikkel mennék, felnotten mar tanfolyami vagy kollegális kaocsolatok azok nem barátik, azok barákoznak csak akik le akarnak húzni átverni kibeszelnek gunyolnak mögöttem, vagy pasik akik át akarnak rajtam menni kihasználni stb. Igy nem kell senki.

A legdurvább rapasztalataim azok hogy amikor segitseg kell elethalál a kerdés, vagy amikor senki nem köszönt fel csak egyetlen ember a milliokbol az egy bántalmazó nőverő.

Bajban es magányban az egyetlenek akik mellém állnak de teljes gozzel(segítenek ügyvéd ismerőssel, vagy beprotezsálni munkahelyre, vagy hoznak kaját kifizetik a lakast, vagy csak épp az van hogy lelkileg még az sincs aki felköszönt, ők gőzerővel teljes testtel állnak fel és állnak mellém. Akik kesobb ugye agyon akarnak verni is igy nagyon résen kell lenni is, mert bantalmazók mechanikája ez.)

Na felnove a nagy szabadsággal megtudtam a szuleim mitől védtek azzal hogy nem engednek sehova..

Nem, nekem egyre könnyebb az életem. Egyrészt, mert lépkedek előre a szakmámban, és egyre elégedettebb vagyok magammal, meg az anyagi szabadság is nagyobb. Másrészt ahogy egyre idősebb leszek, egyre kevesebb dolgon parázok. Kirúghatnak a munkahelyemről? Na és, rúgtak már ki, túléltem, találtam újat. Az emberek véleménye egyre kevésbé érdekel, régen sokat izgultam azon, hogy kedvelnek-e, mit gondolnak rólam, ma már inkább az érdekel, hogy én kedvelek-e valakit, és én mit gondolok róla. Pont leszarom, ha valakinek nem vagyok szimpatikus.

Hozzátartozik, hogy én nem vállaltam gyereket, és a szüleim fiatalos 50-esek eü problémák nélkül, illetve a családban mindenki hosszú életű volt és szinte mindenki végelgyengülésben ment el, a szellemi és a fizikai erejét 90 éves korig megtartva, szóval tudom, hogy ha csak nem baleseteznek, vagy ilyesmi, akkor még nagyon sokáig nem kell aggódnom miattuk sem. Nagyon fiatalon vállaltak gyereket, a legfiatalabb testvérem most repült ki (idősebb nővérem, és két öcsém van, én 29 vagyok), és nagyon élvezik a szabadidőt, új hobbikat vettek fel, kirándulásokra, biciklitúrákra járnak, külföldre utaznak. Nagyszüleim ugyanilyenek voltak, egyik nagymamám nyugdíjazás után beutazta Európát buszos kirándulásokkal, úgy, hogy semmilyen idegen nyelvet nem beszélt, és 40 órákat rohadt a buszban, a másik vett egy telket csak azért, hogy szőlőt termesszen, és tudjon saját bort termelni. Nem aggódták magukat szarrá, az egyikük azt mondta, hogy a baj úgyis megtörténik, akkor is, ha nem várod, akkor meg mindek várni, a másiknak az volt a mondása, hogy egyszer mindenki meghal, de nem mindenki él előtte.