Jogosan várok el bocsánat kérést a buszsofőrtől, ha megint találkozunk?
Ez az eset pár órája történt.
Már ahol felszállnék ott is épphogy a megálló után állt meg. A megállóban, ahol leakarok szállni nem nyitotta ki az ajtót. Én kétszer szóltam neki szépen, volt még egy leszálló az is szólt neki szépen ez már 3, negyedjére meg szó szerint idézve odakiabáltam “azt a k….a hátsó ajtót kikéne nyitni” és ekkor kapott észbe és nyitotta ki, ezután még odaszóltam, hogy odakéne figyelni a munkára. Nem tetszett neki. Lehetséges hogy találkozni fogok vele megint és akkor egy bocsánatkérést várok el. Kétszer normálisan lett neki szólva, harmadszorra jött a bunkó stílus és jogosan. Neki ez a munkája, ha nem tud figyelni nem kell bemenni.
Nekem is ezt mondja a főnök, nem vagy munka képes állapotban, maradjál otthon. Ez meg hatványozottan érvényes olyan dolgozókra, akik ember életekért felelnek, mert ennyi erővel nem figyel a körforgalomban sem, aztán belemennek oldalról vagy Ő sodor el valakit, aztán meghalt vagy lebénult. X ember, mert a Béla éppen válik és nem tud figyelni a volán mögött.
Most nekem lesz támadva ezért, de akkor is leírom, hogy kisírták a buszsofőrök a béremelést, de nem egy sofőr egy sofőr maximum wc pucolóként kéne jelen legyen a Volánnál.
A buszsofőrök általában bunkók. Tisztelet a kivételnek, mert biztos vannak kedvesek is közöttük. Csak én is azt tapasztaltam, hogy mikor felszállok a buszra, köszönök, a buszsofőr meg így néz hogy “te mi a f…-ért vagy itt”.
Én azt mondom, engedd el. Lehet hogy rossz napja van, nem hallotta, azt hitte már nyitva van stb….
Biztos nem direkt nem nyitotta ki. Mindenki hibázik. De nem kell ezért csúnyán beszélni vele. Legyél kicsit békésebb. ;)
Persze neked is lehet rossz napod.
Megnyomtam biztosan.
Nem elsőre szóltam neki bunkón.
2-es! Ilyen konkrét eset még nem volt, másfajta konfrontáció nem egyszer volt.
Te tünsz amugy kicsit ingerültnek,mert épp figyelmetlen volt vagy ki tudja.De hát ma ez a trend,meg ilyen karenek rohangálnak azt balhéznak.Viccesek.
Ettől eltekintve nem hinném hogy bocsánatot fog kérni,sőt azt sem fogja tudni ki vagy.10ezerből egy.Szerinted megjegyzett? Nem te vagy az egyetlen aki beszólogat nekik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!