Kezdőoldal » Emberek » Társasági élet » Bánom, hogy elteltek az évek,...

Bánom, hogy elteltek az évek, de már minek is?

Figyelt kérdés

Sziasztok! Mostanában egyre inkább aggaszt annak a gomdolata, hogy a fiatalságom úgy telt el, hogy nem éltem igazán. Jelenleg 32 vagyok, s csak mostanában érzem azt, hogy már kész lennék nyitni a világ felé, viszont már annyi mindent nem tudok bepótolni, amit a 20-as éveimben megélhettem volna. Akkoriban még nem igazán tudtam mit is szeretnék az élettől, meg elég félénk srác voltam, akit feszélyeztek az olyan helyzetek, amikor kommunikálni kellett emberekkel, vagy úgy általában a társas szituációk. Az, hogy lányok felé közeledjek, számomra egy elképesztően nagy kihívásnak tűnt, pedig nem voltam egy ronda srác, néha még kaptam olyan visszajelzéseket is lányoktól, amiből az jött le, hogy tetszek nekik. Viszont kezdeményezni nem mertem, mindig azt gondoltam, hogy "áh, tuti nem is tetszenék neki". Azzal sem tudtam mit kezdeni sokszor, ha valaki barátkozás miatt nyitott felém, nem tudtam elhinni magamról, hogy bárki jófejnek tartana.

Mostanra már ezek változtak bennem, ahogy önismeretre tettem szert és tapasztalatokat gyűjtöttem, tanultam. Jelenleg csak az a gond, hogy már azt érzem, eltelt felettem az idő, már nem lehetek olyan szabad, mint amilyen akkot lehettem volna. Most a munka tölti ki a napjaim zömét, utána meg nincsen hová mennem, ahol kötetlenül beszélgethetnék, lazulhatnék. Az tény, hogy a mai napig kicsit nehezen nyitok idegen emberek felé, de ha már az első lépések megtörténtek, és jól érzem magam egy közösségben, akkor hamar feloldódok és azt gondolom hasznos társaság tudok lenni mások számára.


Ti éltek meg hasonlót? Hogyan álltok ehhez, szerintetek mi módon törhetném át a falakat, amik között élek?

(Köszönöm annak, aki elolvasta!)



aug. 2. 09:14
1 2
 11/17 A kérdező kommentje:
Valahol el kell kezdeni pedig. :)
aug. 2. 10:16
 12/17 anonim ***** válasza:

Én benne vagyok, 30 felett szinte lehetetlen barátkozni, ahogy írtátok! Kérdező, ha gondolod írj! :)


34/N

aug. 2. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
50%
Hú de öreg vagy BAKKER, mi lesz 40-45 évesen??
aug. 3. 01:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 Senior Séf ***** válasza:
100%

Tudod, kérdező, én 65 éves tollahullott öreg csókaként ugyanezt érzem, mint te. Pedig, bazky, mindig ott voltam, ahol az ég dörgött, mindig mindenből kivettem a részemet. Gyerekként játszottam, kamaszként feszegettem a határaimat, hülyeségeket csináltam és begyűjtöttem az érte járó pofonokat. Zenészként csajoztam ezerrel, jószerivel hetente mással voltam egyedül. Vannak gyermekeim, van szerető feleségem, van élhető házam, autóm, nyugdíjam. Ha falhoz állítanának, sem tudnám megmondani, hogy pontosan mi a ménkűt hiányolok az elmúlt évtizedekből, de kb 100 élet talán elég lenne, hogy másfelé csatangolva, más utat bejárva elégedetten dőlhetnék hátra; "ez jó mulatság, férfimunka volt"

Különösebb tanácsot nem tudok adni,csak azt,hogy vesd bele magad mindenbe. Akár jól, akár rosszul végződik valami, csak azt bánja meg az ember, amit nem tett meg.

aug. 3. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:

"csak azt bánja meg az ember, amit nem tett meg"


Főleg azt! 🙄


[link]

aug. 4. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
82%

Nem érdemes azon keseregni, hogy mi mindent hagytatok ki. Ez csak rossz hangulatot teremt és elvonja a figyelmeteket az újabb lehetőségekről. Inkább azt keressétek, hogy most mit tehetnétek. Keressetek számotokra érdekes programokat, embereket, lehetőségeket és ragadjátok meg őket. Amiért nem tesztek semmit, abból nem is lesz semmi. Teremtsetek lehetőségeket és ragadjátok meg, ha szembe jönnek.


Menjetek el egyedül is fagyizni, sétálni, akármit csinálni és ha mást is egyedül láttok, akkor beszélgessetek velük. Mi a legrosszabb, ami történhet? Hogy a másik nem akar beszélgetni? Akkor pont ugyanott vagytok, mint akkor, ha meg sem próbáljátok: nem fogtok beszélgetni. Viszont, ha megpróbáljátok, legalább esélye lesz, hogy lesz párbeszéd.


Az ismerkedés a nagy számok törvénye alapján működik. Addig kell próbálkozni, míg sikerrel nem jársz. Ha előbb adod fel a próbálkozást, akkor nem jársz sikerrel. Nem tudhatod, hogy a 15-ik, 100-ik vagy 1000-ik próbálkozásra jársz sikerrel. Egy dologban lehetsz biztos: ha azelőtt feladod, hogy sikerrel járnál, akkor biztosan nem jársz sikerrel. És mit nyerhetsz vele, ha feladod? Sajnáltathatod magadat? Inkább próbálkozz és adj magadnak újabb esélyeket a sikerre!


HaverVagy, Miitt, Túratárs, tánciskolák, nyelviskolák, sportegyesületek, táncházak, énekkarok, egyházi közösségek, bármilyen közösségi tevékenység lehet jó alkalom, hogy új emberekkel ismerkedj meg.


A legfontosabb, hogy nyitott és kezdeményező légy, keresd a lehetőségeket és merj élni velük, ha jön. Amit kihagysz sokkal kínzóbb kétségeket hagy maga után, hogy vajon mi lett volna, ha. Ha belevágsz és nem kellett volna, legfeljebb megbánod, hogy minek tetted, de legalább tudni fogod, hogy nem volt érdemes és tapasztalatokat szerzel benne, hogy miért nem volt jó, máskor hogyan kéne máshogyan csinálni. Amibe félsz belevágni, abból nem tudsz tapasztalatokat szerezni, nem tudsz belőle tanulni (legfeljebb annyit, hogy máskor ne hagyd ki).

aug. 4. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:

Én is átérzem a helyzetet, pedig még a kérdezőnél is fiatalabb vagyok, majdnem egy tízessel.

Viszont én is azt mondanám, hogy a múltat nem tudjuk megváltoztatni, nem tudunk visszamenni, hogy máshogy döntsünk, cselekedjünk, de a jövőn tudunk változtatni, meg a mentalitásunkon. És sosem késő lépni, változtatni.


Nem azt mondom, hogy innentől fogva minden hülyeségbe bele kell menni, hanem elég annyi, ha csak egy kicsivel is határozottabb, nyitottabb vagy, mint tegnap. Keresd a lehetőségeket, azokat pedig ismerd is fel, illetve használd is ki. Írhatsz egy listát is olyan dolgokról, amiket szeretnél véghez vinni, aztán meg törekedj arra, hogy arról minél több dolgot ki tudj majd húzni.

aug. 26. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!