Mikor csalódtál végleg az emberi kapcsolatokban?

Az életemben már nagyon sokszor csalódtam emberekben, igazából ez a gyakoribb nálam, és ha ilyen történik először magamat érzem értéktelennek, hogy már megint ezt kell megélnem, biztos velem van a baj, ennyit érek hogy ezt teszik meg velem.

Nekem az fáj legjobban (szinte fizikai fájdalmat, megsemmisülést érzek) amikor az teszi velem akire egyáltalán nem számítottam, akiből ezt nem néztem ki.

Lassan sekitől sem várok már semmit, bizalmatlanná váltam, inkább egyedül leszek.

sok sok történt velem, csak a számomra legfájdalmasabbak (az idő sem segít, az hazugság!)

1. apám nem élt velünk nem ismertem, voltam kb 12-13 amikor ééletemben először láttam, akkor csak a gyerektartás miatt. Engem manipulált, azt ígérte az életem része lesz és megad mindent, csak ne kelljen gyerektartást emelnie... Én elhittem beszéltem anyával, de felemelték a gyerektartást. És következő alkalommal hiába álltam az utcán és vártam apámat a láthatáskor... ez elemi erővel sulytott le.

2. anyám nem szeretett, végig éreztette velem én tettem tönkre az életét. azt reméltem a nagynéném magához vesz, vagy valaki megment és végre foglalkozik velem. Nem történt meg, pedig írtam kb8 évesen könyörgő levelet...

3. iskolatársak csúfoltak kiközösítettek (anyám nem foglalkozott velem nem voltak szép ruháim szép cuccaim ő vágta, később én magamnak a hajamat, hosszú, a lányok akiket barátaimnak hittem se védtek meg elfordultak tőlem, megszakadt a kapcsolat suli végén

4. innentől nem akartam komolyabban senkit se közel engedni, de volt egy férfi aki elkezdett törődni velem és ez olyan érzés volt, amit sose kaptam meg. Végre megtörtént amiről álmodtam egész életemben.

Anyám halála után hozzá költöztem, ő vitt helyekre, programoztunk, vele nyílt ki a világ. De elkezdett elutasítani, elmaradtak az addigi jó dolgok, a végén hallottam azt mondta valakinek lakótársak vagunk. Én ragaszkodtam hozzá, rettegtem, hogy elhagy vége lesz. És idén nyáron megtortént, 8 év után mondta, költözzek "haza" vége lett. Ez mai napig is fizikai fájdalommal tölt el.

5. -ezek már a többihez képest apróságok, de feltépik a sebeimet, és ugyanúgy fájnak: volt osztálytársnőm egyszer csak rám írt elkezdett érdeklődni irántam, jólesett őszintén, mert én anno jófejnek tartottam csak nemigazán barátkozott velem (levegő voltam, vagy gúny tárgya) Fel is hívott magához Budapestre pár napra, az volt azon a nyáron a legjobb élményem. utána még messengerren beszéltünk pár napot, aztán egyszer csak nem írt, nem olvasta, eltűnt, azóta se tudom mi történt.

-Egy ex kolléganőm épp tegnap csinálta meg nekem, hgy egy megbeszélt találkozóra nem jött el (ahol ő és az ő barátnői voltak hívva, meg ő hívott engem is) Ő nem szólt nekem, hogy nem jön, és a barátnői ráadásul átszervezték a helyszínt máshol tartották meg a találkozót. Csak nem szóltak nekem erről sem. Én meg mentem, pedig dolgoztam volna akkor, pénzt kerestem volna, de a program miatt mentem... Csak ők meg elfelejtettek nekem szólni ezekről a változásokról...

Ezek után azt érzem én ennyit érek, tényleg értéktelen vagyok és mi értelme hogy élek. Semmit se éltem át amit mások ige, én csak látom, mint egy filmet, hogy más hogy él.

Azt élem át, ha elkezdek nyitni, megkedvelek valakit, ha azt érzem elfogadnak utána hamarosan megszakad így vagy úgy a kapcsolat. Dobnak, elköltöznek, nem írnak stb...