Mikor csalódtál végleg az emberi kapcsolatokban?

Pontos időt nem tudok.

De az oka nem több, mint az, hogy a legtöbb ember számára semmit sem jelentesz és csak érdekből kedvesek veled. Azt a legnehezebb elfogadni, hogy egy emberi kapcsolat mulandó dolog.

Barátnők tekintetében: mikor kiderült, hogy évekig a szemembe hazudtak és sompolyogtak sunyin. Aztán lebuktak és még én voltam a szar.

Pasik: a farkuk mindig előrébb való, tisztelet annak a nagyon kevés kivételnek.

Család, rokonság: csak mert vérrokon, nem kell vele tartani a kapcsolatot. Hulladékokkal nem érdemes foglalkozni.

Amikor megértettem azt a tényt, hogy a világ történelemben folyamatosan változtak a korszakok, ideológiák, kultúrák, filozófiák, szokások stb..

Egy valami viszont máig nem változott.

Az emberi természet. Az érzelmi nyomások ugyan azt a viselkedési mintákat váltják ki újra és újra.

Voltak jókora, és kevésbé durva koppanások, de még ezek mellett sem jutottam el oda, hogy teljesen leírjam az összes emberi kapcsolatot. És ezt nem bántásból írtam. Ott viszont már tartok, hogy óvatosabb, körültekintőbb vagyok, és sokkal jobban megválogatom kinek, és mit árulok el, kiben bízom meg úgy igazán.

Mégis a kérdés kapcsán eszembe jutott az a lány, akit egész gimi alatt az egyik legjobb barátnőmnek gondoltam (ő is így hivatkozott rám végig), aztán az első nagy veszekedésünk után az volt az egyik első dolga, hogy a hátam mögött kezdett savazni, alaptalan dolgokat kitalálni és terjeszteni rólam. Az kifejezetten kiábrándító volt.

Ahogy az is, hogy egyik tanár rokonom osztályába járt egy lány, aki amint rájött, hogy az ofőjének vagyok valakije, rögtön barátkozni kezdett velem. Ekkor voltunk alsósok, ő egy évvel járt felettem. Amint átment felsőbe, új ofőjük lett, onnantól meg eljátszotta, hogy nem ismer. Tanulságos volt.

De van ellenpéldám is: a tényleges legjobb barátnőm, akivel szó szerint a fél életünkön keresztül legjobb barátok voltunk, a mai napig része az életemnek. És számíthatok rá, és ő is rám.