Attól lettem depressziós, hogy 19 évesen nincsenek barátaim se munkám, ráadásul csak itthon vagyok mindig? Több lent.

Jelenleg állást keresek. Úgy vágyok arra hogy menjek bulizni, meg hívjanak ide oda, mennék barátnőkkel vásárolni is ha lenne barátnőm meg pénzem, de nincs. Pasik is csak neten írogatnak nekem, nagyon ritka 2-3 hónaponta tudok 1 pasival találkozni, de úgy állandó pasim sincs sajnos, mert hiába vagyok okos, szép, igényes, ha volt is pasim fél év után dobtak, mert szerintük nem vagyok elég tapasztalt az ágyban. Pedig én élveztem az együtt léteket, olyan friss felszabadult voltam, komolyan minta be adtak volna 1 adag drogot. De most már 3 hónapja nem tudok senkit rá venni messengeren, hogy legalább egy kávéra üljünk le és beszélgessünk. Vagy sétáljunk egyet. Meg az a baj ezekkel a netes ismerőseimmel is, hogy mindig ígérik, hogy eljönnek de mindig kinyögik a végén, hogy ne haragudjak, sokat dolgoznak, nem érnek rá... Nagyon be csavarodtam itthon, nem akarok egész nap egyedül a városban sétálni, nem akarok egésznap netezni, takarítani, főzni. Komolyan mondom úgy élek mit egy nyugdijas. Mit tegyek, egyre jobban rá megy ez az egyedüllét a mentáis egészségemre!??