Nincsenek barátaim, nincsenek haverjaim. Depressziós vagyok. (? )

Nem vagyok egy zárkózott, nagyon szeretek beszélgetni mindenféle témáról, bár utálom a szgépes játékokat és a focit. Az osztályomban hatan vagyunk fiúk. Ők mind "menők" , nem fogadnak be, nem szoktam velük beszélgetni, mert ha próbálok közös témát találni, hamar lekoptatnak, vagy oda se figyelnek rám. Sokat bohóckodnak a szünetben, viccelődnek, beszélgetnek, de engem valahogy kihagynak ebből. Az osztályban jóban vagyok pár lánnyal, de velük sem tudok minden szünetben beszélgetni, mert más lányok elhívják őket csevegni, ilyenkor nekem megmondják, hogy "bocsi de most csak ketten szeretnénk beszélgetni" szóval elhúzok onnan. Igazából még haverjaim sincsenek, akikkel bár nem lehet komolyan beszélgetni, de azért elvagyunk. Barátaim végképp nincsenek. Legjobb barátról nem is álmodom. Tudom, hogy hülyeség, de amikor látok instagramon vagy facebookon egy posztot, hogy jelöld meg a legjobb barátod, akkor mindig belém mar a felismerés, hogy nekem senkim sincs. Nincs egy olyan ember, akire bármiben számíthatnék (persze ez fordítva is így lenne, nagyon segítőkész vagyok és remek hallgatóság, csak ezt már sokan kihasználták) Valami megoldást kéne találnom, mert így nem látom az életem értelmét. Azt olvastam hogy a magány van olyan káros mint a cigaretta. Persze nem iszom nem cigizek, de ezt nem is "várnák el" a többiek. Azt hittem hogy a gimiben majd lesznek barátaim végre, nyolcadikban ez volt a mentőkötél, hogy ne forduljak be teljesen, de most már hogy gimis lettem teljesen elvesztettem a reményt, hogy barátokat fogok szerezni.