Hogy kezelnétek ezt a helyzetet?
Együtt élek egy fiatal társasággal, nagyrészt fiúkkal. Elkerülhetetlen hogy együtt legyek velük és beszéljek velük, mivel ugye együtt élünk egy darabig. Erasmus..
Egyébként alapjáraton rendesek, nem vagyunk rossz közösség, eltudok velük normálisan beszélgetni. De inkább úgy egyenként külön-külön. Ha együtt vannak úgy minden fiú, akkor sokkal nehezebben tudok hozzájuk beilleszkedni, mert inkább elvannak együtt ilyen fiúsan. Olyan dolgokról - sokszor valóban értelmetlen hülyeségekről - beszélgetnek, amihez nem is tudnék én semmit hozzáfűzni lányként. Olyankor nagyon erősen érzem, hogy nem foglalkoznak azzal, hogy én is jelen vagyok és engem is kicsit legalább próbáljanak belevonni a beszélgetésbe, hogy rendes társaság legyünk.
Emellett van olyan is, amikor eléggé bunkók velem. Néha erősebben szólnak aztán nevetnek mintha egy jó vicc lenne, meg hasonlók. Ez meg nekem nyilván rosszul esik, és ilyenkor rosszul érzem magam, magányosnak, kirekesztettnek.
És ezek után nem igazán tudom eldönteni, mi lenne a leghelyesebb viselkedés feléjük. Legyek távolságtartó, vagy hasonlóan bunkóbb stílusban bánni velük (ugye ahogy bánnak veled, te is úgy alapon), vagy próbáljam őket kerülni és csak annyit szólni hozzájuk amennyit muszáj, vagy ha úgy szólnak akkor vágjak vissza frappánsan. Tudom hogy ez nem vezet jóra egy közösségben, de nem hagyhatom hogy megaláztatva érezzem magam.
Ti mit tennétek?
Szerintem csak arról van szó, hogy ők úgy beszélnek veled, mint egymással, ill. más fiúkkal. Te pedig nőként annyival érzékenyebb vagy, hogy ezt bunkóságnak éled meg.
Legyél velük kicsit távolságtartóbb, de ne légy bunkó - én ezt tanácsolom. Ha vannak más lányok is, akkor esetleg velük keresd jobban a kapcsolatot, hátha velük könnyebben szót értesz.
Similis simili gaudet (hasonló a hasonlónak örül), ez egy régi római mondás és sok igazság van benne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!