Szerintetek itthon inkább sok jóindulatú van, aki tud örülni mások sikerének, képes szívből elismerni mások tehetségét, munkáját, vagy inkább a rosszindulatúság, egymás felemelése' helyett, inkább a másik lehúzása dívik? Ez, vagy az miért?

Nehéz kérdés ez,nem lehet általánosítani vagy megosztani erre a két táborra az embereket,mivel nem készült ilyen tanulmány :)

Mindenki a saját környezete alapján tudna véleményt mondani,de mivel nem az egész országot ismered nem tudod kijelenteni,hogy a döntő többség ilyen vagy olyan.

Szerintem (!) Falvakban sokkal közvetlenebbek, (sokszor túl közvetlenek is) barátságosabbak,kiegyensúlyozottabbak segítőkészebbek, összetartóbbak az emberek mint mondjuk városokban,ahol alig látsz mosolygó,szimpatikus embereket, akik bizalmatlanok és nem igazán válaszolnak egy egyszerű kérdésre sem.

Egy idő után pont emiatt költöztünk kis városba, nekem fontos az,hogy ismerjem a körülöttem élőket.

Egyébként a környezetem alapján nem gondolom,hogy ne tudnánk mi is annyira örülni a másik sikerének, mint bárhol máshol élők a világban.

Bocsi

*mint mondjuk városokban,ahol alig látsz mosolygó,szimpatikus embereket. Ott inkább bizalmatlanok és nem igazán válaszolnak egy egyszerű kérdésre sem.

Nem tudom, mitől formálódott olyanná az átlagos mentalitása az itt élő embereknek, mint amilyen, de sajnos a negatív irányban áll a mérleg nyelve.

Nem kezdek itt többoldalas "elemzésbe", - azt feltételezve, hogy nem hülye emberek olvassák az irományomat, mindenki tudja, hogy miről van szó.

A probléma annyi a leírtakkal, hogy egy olyan szinten széthúzó, ellenségeskedő, negatív életszemléletű nép, mint a magyar, míg fennáll, nem fog tudni távolba mutató pozitív eredményeket elérni. A korosztályom nem sokára megy a föld alá és az élet megy tovább, de akik maradnak, azokat nem irigylem annak árnyékában, hogy az idő múlásával egyenes arányban csak tovább és tovább romlik a magyar emberek egymáshoz viszonyulása, mentalitása és nincs az a "jel", amely képes lenne kibillenteni az itt élőket ebből a már megszokott, hovatovább "elvárt" állapotából. Talán ott kellene elkezdeni, hogy valahol, valahogyan el kellene kezdeni felépíteni az itt élők egymásba vetett hitét, bizalmát, de ez olyan szinten szélhámos világban, mint amilyenben jelenleg élünk, gyakorlatilag a lehetetlen küldetés kategóriát képviseli.

Maximálisan egyetértek az előttem leírtakkal.

Van egy szép magyar mondás, ami jellemez néhány embert. "Dögöljön meg a szomszéd lova is". Vagy is ha szar nekem, másnak sem legyen jobb.

Ez a rossz indult vezérel egyeseket, sajnos.

De ha már széthúzás, megosztás, akkor az "ország vezetők" között akad bőven ilyen. Nem véletlen mondják, fejéről büdösödik a hal.

Könnyű mondjuk Svájcban élő embereknek jobb kedvűnek lennie, ha van anyagi biztonságuk. Jártunk sokféle euróban és pl. Titokban voltunk olyana település, ahol még az ajtókat sem zárták. Ráadásul, idegenként is előre köszöntek nekünk.

Más gondolkodás és kulturális háttér az övéké.

De csak ha itt meg nézzük, egyesek bunkóságból, rosszindulatból, számításból lehúzzák mások pontjait. Vagy például odamegy és trolik, ez nemcsak tisztelettlenség, de bunkó viselkedés is. Egyesek szeretnek másikból viccelt csinálni vagy lúzerek, hülyének titulálni.

Jól mutatja ez kicsiben, szellemileg, gondolkodásban hol ál egy ország.

Ha a kérdés kapcsán ismerőseimre, barátaimra, szüleimre gondolok, határozottan azt tudnám mondani, hogy jóindulatú, kedves emberek, akik képesek őszintén örülni mások sikereinek, támogatóak, nem lehúzóak. Rokonaim többségére is ez igaz, akikre nem, nos.. velük már egy ideje nem tartjuk a kapcsolatot.

Viszont, ha a munkahelyemre gondolok, eléggé más képet látok magam előtt; mindennapos veszekedések (nem a "lájtosabb" fajtából), vagy épp megy a szemtől-szembe cukiskodás, egymás dicsérgetése, de az első adandó alkalommal, amikor egymás hallótávából kerülnek ki, megy is a kibeszélés, egymás savazása. Olyan stílusban beszélnek egymásról, hogy még hallgatni is rossz, és vannak olyan kollégák is, akik konkrétan mindenkiről ocsmány dolgokat mondanak. Engem pedig hihetetlen mértékben lehúz, lefáraszt és elkeserít ez az egész, pedig próbálom kiszűrni, elengedni a fülem mellett, de nehéz.

Főleg, hogy nem 1-1 alkalomról van szó, hanem egy állandó jelenségről, ami szó szerint mindennap megesik. Nem is egyszer..

Az a helyzet, hogy amúgy boltokban, tömegközlekedésen is hasonló negatív tapasztalataim voltak, amikor a szülővárosom megyéjében ingáztam a megyeközpont és az otthonom közt.

Ahogy előttem is pedzegették; elég csak az ország fejeseire pillantani, mert ők is ugyanúgy a negatív vonalat képviselik, csak ők nem kispályáznak. Meg ők tesznek arról, hogy rossz élményekkel gazdagodjunk napi szinten. A kommunikációs stílusokat is érdemes lenne pár független (!) pszichológussal megvizsgáltatni. Nem túl fényes dolgok jönnének ki belőle. És akkor már nem is csoda, hogy a nép is hasonló mentalitással van. Tisztelet a kivételnek.