Akkor lesz valakinek jó fiatalkora hogy ha sokat jár bulizni, meg sokat ismerkedik, szexel?

Röviden: tulajdonképpen igen.

A szociális képességek, az életszemlélet, az értékrend, az ízlés mind mind ebben a korban fellődik ki. Ha ilyenkor zárkózott, otthonülő életet élsz akkor az ki fog hatni a jövődre. És valószínűleg negatívan.

Sose buliztam, 21 évesen feküdtem le elsőnek valakivel. Nyugi, nem vagyok csúnya, korábban is lett volna lehetőségem, de nekem nem volt "buli" az érzelmek nélküli szex.

Ennek ellenére az első kommenttel ellentétben, meg van a magam életszemlélete, elég jó az értékrendem is és nem gondolom, hogy negatívan hatott ki a jövőmre.

8 évet voltam összesen kollégista, rengeteg fajta embert és életet megismertem, mindig emberek közt voltam. Megvannak a szociális készségeim.

Megmondom őszintén, az egyetemet úgy kezdtem, mint az átlag 20 éves. Buliztunk minden héten és ittunk. Sokat. Kb 3 hónap után viszont már a falat kapartam, mikor meghallottam, hogy "buli". 6 hónap után pedig már egyen sem vettem részt és nem is ittam.

Itt vagyok 26 évesen, férjezetten és amikor a velem egykorú, vagy idősebb nők arról beszélnek például a munkahelyen, hogy "menjünk bulizzunk és igyunk, részegedjünk le", akkor én nem tudom milyen világban élek, de elég szomorúnak tartom, hogy valakiknek ez jelenti a kikapcsolódást, hogy egyből inni kell menni. :)

Meg ha nicsen valakinek részegen hazavivős, kanapén hányós sztorija, akkor már az unalmas ember.

Nem mondanám, hogy a sok buli, szex ront az ember életszemléletén, mert ők biztos, hogy öregkorukban is szeretettel fognak ezekre az időkre visszagondolni.

Én viszont nem tudnám ezt megtenni, mégha az emberek unalmasnak, esetleg antiszociálisnak is hívnak. Mert én így vagyok boldog.

Ennek ellenére mi is normális emberek vagyunk, elmegyünk koncertre, fesztiválokra. Csak nem részegedünk le például. Inkább össze zabálunk mindent és aztán haza megyünk. :D

Azt, hogy neked mi jelenti a jó fiatalkort, csak te magad döntheted el.

Ha bulizni akarsz, menj. De ha nem, ne hagyd magad. Volt, hogy engem is elrángattak és végig rosszul éreztem magam. Aztán még én kaptam a szemrehényást, hogy hangulatromboló voltam.

Akinek ezekre van szüksége, annak mindenképl ez. De én pl introvertált személyiségű vagyok, nem szeretem a felszínes dolgokat, egyéltalán nem.elégítenek ki, sőt csak leszívják az energiáimat.

Engem az tölt fel, ha az általam kedvelt dolgokkal foglalkozom. Ezek legfőképp a hobbijaim, sport, túrázás, filmezés, megismerni a világot, utazás, stb..), közeli barátok töltött minőségi idő, párommal töltött minőségi idő.

Szóval a kicsapongás nem hozzám illik. De van olyan ember, akinek ez lesz a jó... ha te ilyen vagy, akkor csináld bátran! Ha nem, akkor pedig találd meg azt, hogy mi éltet téged, és azt csináld!

Ha erre vágyik az adott személy, akkor igen, nyilván van egy mértékletesség, és egy fontossági sorrend (tanulmányok stb).

Ha nem erre vágyik, akkor pedig felesleges erőltetni csak azért mert a társadalomban elvárt dolog hogy fiatalon "kibulizd" magad.

Az a lényeg, hogy találd meg az adott dolgot ami szórakoztat és kész.

Szerintem ezt nem lehet egyértelműen meghatározni, mert mindenki másképp látja és mindenkinek más a jó.

Nekem személy szerint fixen jobb lenne ha így élném a jelenem és így éltem volna hamarabb is (a szexuális részét leszámítva mert az nekem túlzás). Akárhogy nézzük, az ember egyszer él és ha mindenből kimarad és nem tapasztal meg számtalan dolgot, akkor lehet élete végéig bánni fogja hogy nem engedte magát boldognak lenni, vagy csak úgy elengedni és élni kicsit a mának.

Mindezt mondjuk a saját bőrömön tapasztalom és tapasztaltam. Valahogy ritka szar hogy még mindig olyan élettelen és ingerszegény módon telnek a napjaim, ahogyan kábé középiskolába is. Csak akkor még voltak "barátok" meg társaság, akik anno voltak de mára mégis eltűntek... Kapcsolatom is most lett csak végre (miatta is kicsit kinyílt a világ előttem és mellette felszabadulás lenni + minden megvan benne amit másba eddig keresve se találtam volna), erre közel három hónap után kérdésessé válik hogy együtt maradunk-e. Szóval én csak azt tudom mondani, ha valaki nem akar olyan csődtömeg vagy szerencsecsomag lenni mint én, akkor kezdjen el élni még ma. Mert hiába vagyok 19, úgy érzem lassan feladom a búsba az egészet.