Pygmalion-effektus elkerülhető?
Ha új társaságba kerülök (munkahely, iskola, szabadidős tevékenység, stb.), az emberek többsége előítéletes velem a külsőm miatt. Nem vallok radikális nézeteket, nem viselek semmi ilyesmire utaló ruhát/kiegészítőt (pl. bakancsfűző, kitűző).
A stílusom ilyen alternatív/rocker/punk. Nincs tetoválásom, se piercingem. Szeretem a fekete ruhadarabokat és az erős sminket. Leginkább ehhez közelít a stílusom: [link]
Ezen okokból kifolyólag a nagy többség még a saját korosztályomban is előítéletes velem, még akkor is ha fél perce ismert meg. Úgy állnak hozzám, hogy már van egy kialakult rossz megítélés a fejükben rólam a külsőm alapján. Eldöntik a fejükben, hogy engem bunkónak tartanak és így állnak hozzám, amiből az következik, hogy a viselkedésük miatt tényleg előfordul, hogy beigazolódik a feltevésük. Alapvetően nem tartom magam rossz embernek, nincs város-szinten rossz hírnevem. Nem viselkedek alpári módon, a konfliktusokat minden helyzetben éretten kezelem, hajlandó vagyok leülni és megbeszélni.
Vannak barátaim, velük nagyon jól elvagyok, rengeteg közös programot szervezünk, szóval arra sem lehet fogni, hogy "antiszoc" lennék. (Ezzel a szóval rengetegen dobálóznak ok nélkül.)
Van több punk/rocker/metalhead ismerősöm, egyikükre sem igazak az előítéletek, de ők is kerültek már ilyen helyzetbe.
Érthető módon nincs ráhatásom mások gondolataira, elég nehéz új helyen érvényesülni, ha már a külsőm alapján leírnak, utána már hiába "bizonyítok" viselkedéssel.
Ez az öngerjesztő folyamat valahogyan elkerülhető lenne?
Bocsi ha hosszú lett, köszi ha elolvastad. 18/L
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
#11
Na ezt nem tudtam, minden nap tanulok valamit :D
Akkor a 10es kommentem érvénytelen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!