Szerintetek normális hogy nem vagyok boldog ezek után se?

Normális. Mint írtad is a részletekben, nem a suli miatt vagy letört, hanem amiatt amiket átéltél, amik miatt sokat szenvedtél. Az öcsédben is könnyen lehetnek olyan gondolatok mint benned, csak talán szerencsésebb környezetben volt az iskolában, vagy jobban jött ki a lépés. Nem érződik, hogy közel álltok egymáshoz, esetleg megpróbálhatsz beszélni vele erről.

Azt tudom mondani, hogy az a szép az életben, hogy megvan a lehetőség változtatni. Én is sokszor voltam letört, szerintem sokat segít ha belegondolsz mennyivel rosszabb helyzetben is lehetnél. Mackós vagy, de mozgással lehet ellene tenni. Magányos vagy, de barátkozással, beszélgetéssel lehet ellene tenni. Idővel és nyugodtan.

Azt gondolom olyan szituban vagy, ahol egy szakember is nagyon szükséges lenne. Elmondani neki a gondolataidat, együtt dolgozni a fejlődésedért.

Amit magadtól is tudsz tenni, hogy keresgéled mi az ami érdekel, mi az ami motivál, leköt. Mit szeretnél elérni egyszer, miért akarsz küzdeni. Amiben tehetséges vagy, amiben kiéled magad. Mindenkinél van valami, nincs olyan hogy semmiben. Maximum nem hiszed el hogy igen, ami nagy különbség.

Ez sz-r duma lesz és sablonos, de tapasztalatból mondom: nem arra kell figyelni aki lesz-r, hanem aki normálisan áll hozzád. Az a lány aki mellett szenvedtél, csak egy a több milliárd ember közül. Csak abba gondolj bele hogy mekkora a világegyetem és itt vagyunk a semmi közepén. Pörögnek a pillanatok, a rossz dolgok a múlté. A legrosszabb nap is feledésbe merül és senkit nem fog érdekelni, más köti le őket.

Persze ez benned nem törli ami történt, de tudsz tenni a jobbért. Arra a belső erőre kell építeni, ami benned van, amit meg kell találni és támaszkodni rá.

Még egyszer, a szakemberhez fordulást is erősen ajánlom, első lépés a fejlődés felé.

Nagyon szépen összefoglalta az első válaszoló az én gondolataimat.

Egyébként én teljesen átérzem a helyzetedet, gyakorlatilag mintha a saját életemről olvastam volna, csak én idősebb vagyok 6-7 évvel tőled. De a mérgező családi légkör, a családban népszerűbb öcskös meg amúgy még a testalkat miatt érzett nehézségek, sőt a középiskolai élmények is azonosok.

Kérlek, hogy az öngyilkosság gondolatát azonnal vesd el! Még annyira fiatal vagy, még annyi minden áll előtted!

Én egyébként hét évvel ezelőtt kilépve a középiskolai légkörből az egyetemen sokkal pozitívabb dolgokat tapasztaltam. Először is kinyílt számomra a világ, megismertem új embereket, köztük olyan lányokat is, akik nem a külsőm alapján ítéltek, vagy éppen a mackós srácok is bejöttek nekik és lett barátnőm is. Másrészről pedig elkezdtem edzeni és már csak az első héttől fogva, miután éreztem a pozitív fizikai hatását a mozgásnak sokkal jobban éreztem magam. Nem is beszélve a súlyfelesleg megszabadulásától... És az utána érkező pozitív visszajelzésekről, elismerésekről. Meg persze hogy jobban éreztem magam a bőrömben, le mertem venni a strandon a pólót, voltak végre normális ruhák is a méretemben. :D Szóval teljesen megváltozott az egész életem amióta a külsőm is megváltozott.

Én nem feltétlenül terapeutát ajánlanék, azt nem mindenki akarja meglépni. Inkább keress egy olyan hobbit, ami kitölti az űrt az életedben. Jelen esetben egy konditerembe járást javasolnék neked. Azzal ötvöznéd a kellemeset a hasznossal. Hidd el, ha változtatsz a testeden, az egész életeden változtatsz!

Én sok sikert kívánok neked és ha bármiben tudok segíteni, írj privátban és szívesen beszélgetek veled. :)

25/F