Lehetséges, hogy orvosok, ügyvédek, politikusok, professzorok azért nincsenek a közeli baráti, társasági kapcsolataim között, mert ők egy másik társadalmi osztály?

Nem hiszem, hogy Magyarországon bármiféle kasztok lennének. Nekem ügyvédként mindenféle barátom van: más ügyvédek és egyéb jogi dolgozók (ez nyilván adja magát, mert velük találkozom sokat), orvosok, egy kórházi nővér, néhány könyvelő, van olyan barátnőm is, gyerekkori legjobb barátnőm évek óta háztartásbeli és gyereket nevel, tanító- és tanár is van... szóval mindenféle.

Soha nem az alapján választottam ismerősöket, hogy mi a munkájuk...

Szerintem inkább azért, mert nem vagy nyitott, ismerkedős. Amíg én is ilyen voltam, szinte csak informatikusokat ismertem, mert rájuk kényszerültem a tanulmányaim és a munkám során. Nyilván oda muszáj volt járnom, így kvázi erőfeszítés nélkül megismertem embereket, akikkel jóban lettünk. De nem igazán nyitottam mások felé, éltem a magam életét a kis buborékomban és mivel városi vagyok, még az sem volt opció, hogy az utcából megismerek valakit kicsit jobban. Itt az emberek elszigeteltebben élnek, ha nem tesznek ellene.

Viszont mióta nyitottam és eljárok szórakozni, ahol megismerek új embereket, beszélek velük spontán, olyan sportot űzök, ahol jobban van lehetőségem másokkal beszélgetni (korábban futottam), így nyilván nagyobb és változatosabb a merítés. Ismerek végre jó szakikat, ügyvédet, orvost, tanárt, mindenféle embert :)

Bár régi kérdés, de nagyon felkeltette az érdeklődésem.

Ügyvéd vagyok, és sajnos azért a kollégák között tapasztalom, hogy megválogatják a “baráti társaságukat” (potenciális ügyfeleket.) Valójában én nem érzem jól magam ebben a “kasztban”. Van gyári melós barátom, de vannak mérnök és orvos barátaim is. Az értelmesség és a szimpátia a bizalmi kör kiválasztásánál a fő szempont nálam, nem a diploma.

Valójában nekünk sem könnyű, mert az emberek is másképpen állnak hozzánk. 1) vagy nagyon lenézik a szakmánkat. 2) vagy nagyon felnéznek ránk.

Mindkettő megnehezíti a barátságok kialakulását. Én mindenesetre megőrülnék, ha még a hétvégi szabadidőmet is abban a borzasztóan modoros, képmutató, antikollegiális közegben kellene töltenem, mint a munkaidőmet.

Az biztos, hogy nagyon fura érzés, ami után kikerülsz az egyetemről, elhelyezkedsz egy hivatásrendben, és egyből “úr” leszel már 25-26 évesen jelöltként.