Életemben először sportra kezdtem járni, de úgy érzem az ott lévő társaim nem kedvelnek, mert béna vagyok. Adjam fel és menjek olyan sportra, amit egyedül is lehet csinálni? 20/L
Jiu jitsu-t tanulunk ott. Megszerettem a tagokat és a tréningeket is. Beszédes, kedves, figyelmes emberek vannak ott az edzőm szerint. ((Valóban megértőnek tűnnek, ha rosszul csinálok valamit.)) Általában 15-20an jelenünk meg egy-egy tréningen.
Az újoncok közül is én vagyok a legrosszabb. Eddig kétszer voltam ott. Másrészt pont munka után megyek sportolni, így vesztek az energiámból.
Mindig úgy érzem, hogy engem néznek vagy ha nem is figyelnek, de nem akarnak velem gyakorolni. :( Elfelejtem vagy nem jól csinálom a lépéseket.
1-2 embernek elmondtam, hogy szégyellem azt, hogy nem vagyok jó ebben, de megpróbáltak megnyugtatni. A csapat tagja szeretnék maradni, mert szeretnék velük lenni. (Én vagyok ott a legcsendesebb, de azért eddig ott tudtam a leggyorsabban feloldódni.)
Úgy érzem, nem fogok fejlődni - soha nem is sportoltam vagy mozogtam komolyabban - szóval ezért gondolkodom a döntésemen. Már azt is nehéz lépésnek tartottam, hogy idáig eljutottam.
2 alkalom után nem kellene messzemenő következtetéseket levonni. Majd beszéljünk fél év múlva. Az elég idő.
Amúgy persze hogy nem megy két alkalom után. Mit hittél, úgy megy majd mint a filmekben? Mi az amit 2 alkalom után tökéletesen csinálsz? Semmi.
Szóval nyugi, menni fog majd, csak legyél kitartó. Mi novemberben tanultunk meg úszni, az elején vért izzadtunk olyan nehéznek éreztem, aztán a tizedik alkalom után már nem voltunk olyan bénák. Gyakorolni kell. Ennyi.
Tarts ki, 2 alkalom az még semmi, hogyan is fejlődnél ennyi idő alatt!? Ha neked tetszik ez a sport és jól érzed magad az edzéseken, akkor szerintem semmiképp ne add fel ilyen hamar, várj, hogy mi sül ki belőle :)
Nem hiszem egyébként, hogy azért nem kedvelnek, mert szerinted béna vagy, ez kicsit paranoiás gondolkodásnak tűnik számomra :D valószínűleg az sem igaz, hogy nem kedvelnek... önbizalomhiányos vagy egyébként? Mert az kiválthat ilyen gondolatokat benned.
Igen, nagyon nem kedvelem önmagam és nincs önbizalmam. Gondoltam a sport ebben (is) segíthet.
Uhh, úszni én is szeretnék majd…:)
Bizony segíthet, szóval kitartás! És próbáld meg kizárni az ilyen buta és indokolatlan gondolatokat, hogy téged nem kedvelnek meg stb, hiszen nem is ismernek még :) Ezt mind csak az önbizalomhiány mondatja (illetve gondoltatja :D ) veled, nem tükrözi a valóságot.
Tapasztalatból beszélek, higgy nekem, én is nagyon önbizalomhiányos vagyok és nagyon sokszor ok nélkül gondolok ilyeneket, hogy biztos nem kedvelnek, tuti rajtam nevetnek, kibeszélnek stb.
Nem tudjátok mennyire jól tudnak esni ezek a szavak:) Pedig nem erre számítottam.
Nagyon igyekezni fogok. Különösen a hátrabukfenccel. 💩😭
Semmiképpen ne add fel, főleg 2 alkalom után. Legalább néhány hónapig csináld, akár akkor is erőltesd magadra, ha nincs olyan nagy kedved menni.
Természetes, hogy az elején nehezen megy, sokat kell gyakorolni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!