Csak én vagyok így? Ha tudnám, hogy soha nem lesz párom, akkor elgondolkodnék azon, hogy elmenjek szerzetesnek (is).

Kicsit eléggé elegem van a folyamatos mókuskerékből, a társadalom elértéktelenedéséből, a szürkeségből és a ködből, aminek nem látom a végét. Ha tudnám, hogy soha nem lesz párom, lehet, hogy gondolkodnék a szerzetesi életen. Mondjuk, ha megözvegyülnék, lehet, hogy nem keresnék amúgy se másik nőt, nem tudnék megbirkózni a gondolattal, hanem hagynám az egészet és úgy is elgondolkodnék rajta. Szerzetesként tanulhatnék egy csomót, fejleszthetném magam, bővíthetném a tudásom és akár még sikeres is lehetnék, ha valamiben tehetséges vagyok, de tudom, hogy sokkal fontosabb, hogy életem értékes legyen, mintsem sikeres. Kicsit kiszakadnék az életből és inkább a lélekre, szellemre, elmére és szívre koncentrálnék.