Nem érzed úgy, hogy a mai emberi kapcsolatok felszínesek lettek?

Olyan emberekkel veszem körül magam, akiket érdeklek. Rendszeresen találkozok a barátaimmal párommal és próbálom kerülni az olyan embereket akikre gondolsz.

Elkeserítőnek gondolom, hogy van aki csak azért megy el koncertre, hogy legyen videó az instára és végig képernyőn keresztül bámulja a koncertet, vagy amikor látok egy baráti társaságot, 5-en nyomkodják a telefonjukat és az egyetlen perc amikor nem azt nézik az, amikor "Olyan jó barátok vagyunk, hogy együtt iszunk, vacsizunk" látszatfotót csinálnak lájkokért. Aztán mehet tovább a telefon nyomkodás.

21/L

Az igazi kapcsolatokat a szeretet tartja össze.

A szeretet: elfogadó, türelmes, hűséges, önzetlen, segítőkész, bátorít, az emberi gyengeségeket nem hánytorgatja fel, nem bántalmaz, nem tart haragot, nem irígy, együtt tud örülni/ sirni/ bizakodni.

Ezekből ma az emberek többségének nagy/sok hiánya van. Aki nem kap elég szeretetet az nem tud másoknak sem adni.

Ha nem kapott elég szeretetet valaki akkor az önértékelése alacsony. Így lehetséges, hogy megelégszik egy felszínes kapcsolattal ahol csak egy vágya kielégülhet, mert nem tud ő sem többet nyújtani.

Viszont van lehetősége egy másik utat választani. Elfogadhatja önmagát. Felmérheti saját értékességeit, egyedi tulajdonságait és ezekkel a különlegességeivel szerethet, segíthet másokat is felépülni.

A szenvedéseink magukban hordozzák a változásra való felkészülést. Amit rossznak ítélünk azt elvetve, megkereshetjük/felfedezhetjük a jó párját.

A kifejtésben leírtak közül sajnos az első kettő megtörtént velem, mindegyik idén.

Ami az elsőt illeti, ott egy barátság véget is ért. Egyszerűen abból álltak már a beszélgetések, hogy ő panaszkodott a legkisebb dolgokra is, én meg csak hallgattam és próbáltam nyugtatni, és a lehető legmegértőbb lenni. Ha rám terelődött a téma, rögtön visszavette magához a vezérfonalat, vagy nem olvasta el az üzenetet. Nem azzal volt a gond, hogy nem én vagyok a téma, hanem (bármennyire is szeretek másoknak segíteni), hogy úgy éreztem magam, mint valami lelki szemetes, de egy ponton akár úgy, mint egy pszichológus..

A második viszont sajnos most van folyamatban. Elég régi és erős(nek hitt) barátságról van szó, azonban amióta mindketten egyetemisták vagyunk, szinte teljes mértékben online platformra váltottunk sajnos. Most ő vetette fel, hogy jó lenne találkozni, erre szinte rögtön visszaírtam, hogy nagyon örülnék neki, azonban szeptember óta semmi válasz erre :c Egyrészt megértem, mert már nekem is elég a netes írogatásból, csak mégis fura.

Próbálom nem magam hibáztatni ezekért, de egy kicsit nehéz. :c