Melyiket gondolod az alábbiak közül a disznóölésről?
Érdekes így falusiként olvani a kommenteket XDD
Azért sajnálom ha valakinek rossz élményt okozott.
Egyetlen egyszer voltam kicsi gyerekként. Bárcsak ne vittek volna oda.
Annyira emlékszem hogy nagyon visított szegény disznó, és csak ilyen apró emlékképek villannak be, szerintem a nagyját direkt elástam az elmém mélyére hogy túl tudjam magam tenni rajta. Látom magam előtt a piros babakocsimat, egy sárga vas kerítést, ahogy szembe állok vele, minél távolabb a vágástól, és befogom a füleimet de a kezeimen keresztül is hallom hogy mi történik.
Ennyi maradt meg bennem.
Azóta sem voltam szerencsére, és önszántamból soha nem is mennék. Még egy pókot sem csapok le, inkább kiteszem biztonságban.
Szerettem.
Arra keltünk, hogy visít, kimentünk érdeklődve.
Jött a mama nővére is, együtt volt az egész család.
Mi nézelődtünk, játszottunk, gyerekek..
Aztán nagyobb koromban címkéztem fel anyával a húsokat, aztán alig vártam a paradicsomos káposztát, friss hússal, nálunk az a vacsora ilyenkor.
Nem azért de ki a fsz szavazza itt le azokat akik nem élvezik a disznóölést?? :D
"Oooh, hogy neked a napokig tartó, mindent átható hús és vérszag, a lelógó belek és az udvarban fel nem takarított bőr és zsírcafatkák látványa és a zsíros/véres kilincsek nem mennek ünnepszámba? Nulla százalék a városi csürhének!!!!! "
Nálunk minden évben ez ment, semmi örömöt és szépséget nem találtam sosem benne, a disznóhús szagtól pedig máig rosszul vagyok.
#19
Engem is viszonylag lepontoztak, amiért nem tetszett a disznóölés. A slusszpoén, hogy falusi vagyok, azért is volt részem benne többször, ebbe nőttem bele, megszokhattam volna, mégis taszított.
Pedig fogyasztok húst, a leölt disznóból is ettem, de a disznóölés után mindig kellett pár nap, hogy visszajöjjön hozzá a gusztusom.
Nem valami magasztos elvből undorodtam a szagoktól és a tetem szétkent maradványaitól és nedveitől, hanem azért, mert undorító, mint az útszéli dög. Azzal is ki vagyok békülve, hogy az állatoknak meg kell halniuk hogy megehessük őket, csak a tanújának lenni azért nem élvezet. Akit kicsit sem borzaszt a halálfélelemtől való visítás és egy kiszenvedő állat látványa, az nem tudom hogy csinálja.
11-es
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!