Baráti társaságból "zavartatok" már el idősebbeket?
Mert valamiért fura volt, nem illett közétek kora, vagy furcsa viselkedése miatt, vagy mert lányokat zavarta hogy idősebb mégis bepróbálkozik náluk?
Ilyen helyzetet hogy lehet tapintatosan kezelni, tisztelettel hogy ne sértődjön meg nagyon?
Nem soha. Olyan volt hogy részeg idősebb pasik odajöttek bepróbálkozni, őket mindig. De a baráti társaságban nincsenek kéjenc apukák. Az baráti, és velük nincs gond, eleve nem ülnék ilyenekkel egy asztalhoz.
Rokoni társaságban viszont néha előfordult, na az gázabb. Főként ez a hagyjad már részeg hozzáállás zavar. Nem hagyom. Persze így én vagyok aki fennhordja az orrát, de inkább gondják ezt, mint hogy elviseltem.
Igen, de nem a kora miatt, hanem mert tényleg úgy viselkedett mint egy öreg. Folyamatosan csak a politikával kapcsolatos károgást lehetett tőle hallani teljesen eltorzított történelmi mesével, folyamatosan mártírkodott, mert hogy az nem ember, aki nem 12 órát dolgozik és ha 8 után leteszed a munkát, nem is szereted a munkád, folyamatosan mindent túldrámázott, ezzel a tipikus "majd ha megtapasztaljátok azt, amit én, megtudjátok, vért fogtok hugyozni" mentalitással (aztán általában kiderült, hogy ha az ember nem agy nélkül csinál valamit, semmi vészes nincs az adott dologban, pl egyetemben). Nagyon sokszor csak akkor tudtuk leinteni, ha a csapat tapasztaltabb vagy az adott témában többet elért tagjai jelezték neki, hogy semmit sem tud és ne gondolja, hogy csak ő csinálja az adott dolgot.
Mi 25 év körül vagyunk, ő 35, nincs nagy különbség korban, de agyilag mintha egy boomer lenne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!