Miért mondja több idősebb ismerősöm, hogy a mai fiatalabb lányok/nők borzasztóak?
Sokat isznak, k*rvásan öltözködnek, a viselkedésük stb.
Vélemények?
10: engem például a csillagászat érdekelt, de végigolvastam egy csomó szépirodalmat, naplót és verseket írtam. Nem voltam stréber, ugyanúgy elmentünk a barátnőimmel vásárolni, strandra, diszkóba, de valahogy tudtuk, hol a mérték. Kevésbé volt téma a szex, vagyis mi lányok, kevésbé voltunk szexualizálva a fiúk által (akik többnyire udvaroltak, és nem azt kiabálták utánunk, hogy "megb*szlak", vagy nem küldözgettek nekünk képeket a nemi szervükről). Sokszor jártunk táborba is, ahol éjszaka a csillagokat néztük, miközben arról beszéltünk, hogy mi lesz velünk a jövőben, kibeszéltük a felnőtteket és a fiúkat. Másnap pedig gondtalanul napoztunk, főztünk, nevettünk. Nem azon járt az eszünk, hogy mit posztoljunk instastoryba, hanem átéltük a pillanatot.
Most vagyok 25 éves, és ha valamiért hálás lehetek az életemben, akkor az a sokszínű, internetmentes gyerekkorom.
Azért, mert menő azokat fikázni, akik fiatalok... akik nem azokat a divatokat követik, mint ők, és akikre irigykednek, mert előttük áll az élet. Amúgy aki nem egybites, az látja azt, hogy:
- régen sem volt mindenki tiptop kultúrlény a fiatalok közül
- manapság sem csak az ivós k...k léteznek, csak azok feltűnőbbek
#10 "Talán érdekelné őket a hazug politika, vagy a gazdaság, amihez egyébként se értenek?"
15 éves vagyok, s engem érdekelnek ezek a témák, viszont hidegen hagy a bulizás. Na, ezt kapd ki! :P
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!