Ki hogy viseli, hogy még mindig nem látjuk a végét a kijárási korlatozasnak?

Lazán.

Nem igazán tudunk mit kezdeni. Jobbra balra jönnek it GYK-n a korlátozásos kérdések...mintha akármelyikünk is tudna több információt a másiknál. Kb. mind hasonlóan éljük meg a bezártságot.

Ugyanúgy ahogy eddig. Egyrészről már megszoktam, másrészről meg már mentálisan zokni lettem.

Amíg nem látják be az emberek, hogy csak az egységes, határozott fellépéssel lehet célt érni, addig elleszünk itt. Nekem nincs problémám a korlátozásokkal, - szinte semmit nem változtattak az életemen. Mentálisan is köszönöm, jól meg vagyok. A mozgáshiány rombolt egy kicsit rajtam, de úgy sincs semmi, amiért úgy érzem, hogy nekem mindenféleképpen ragaszkodnom kellene a 85 éves életkor megéléséhez, - mint kitűzött célhoz. Tojok arra is, ha már holnap nem ébredek fel! Jókat mulatok azt olvasva, ahogyan a magyarok gyűlölködnek a magyarok irányába, - nem nehéz megjósolni, hogy mikor fogunk kikeveredni a járványból! Nagyjából az a helyzet, hogy én ezt már biztos, hogy nem fogom megélni. Két aktív köpködés olvasása között van, hogy majd belefulladok a kávéba, - jókat mulatok nemzetünk fiain és lányain! De meg is érdemlitek, mert nem tudtok felnőni egy országos szintű feladathoz!

Engem iszonyatosan zavar. 23 évesen azért elég zavaró hogy nem tudok lemenni a barátokkal meginni egy sört. Egyszerűen telnek a napjaim, dolgozok, alszok, edzek, tanulok. Azért jó lenne egy kis szórakozás, mert egyszerűen befordulok. Kb úgy érzem magam mint egy robot, aki azért van a világon hogy mások kényelmét szolgálja. Nem történik semmi, mégis egyre kevesebb időm marad a fiatal évekből. Majd 60 évesen nagyon szép emlék lesz hogy lófszt nem lehetett csinálni.

Sehogy, ki fogok purcanni.

Én remekül. Igazi űrhajós lelkem van, egyedül is feltalálom magamat, olvasok, tanulok, filmeket nézek. Ha meg testmozgásra vágyok, akkor kimegyek felásni a kertet.