Van valami ötletetek arra, hogy hogyan tölthetném el hasznosan, aktívan és “szociálisan” a következő időszakot?
Jelenleg passzív féléven vagyok, vagyis szeptemberig tulajdonképpen szabad leszek és ezt az időszakot szeretném kihasználni. Végiggondoltam, hogy mi az, amire korábban valamiért nem volt lehetőségem, amit régóta szerettem volna kipróbálni, amihez lenne kedvem stb. és most ezeket próbálom megvalósítani.
Például most több időm van a hobbimra (a kreatív tevékenységek érdekelnek pl. rajz, festés, barkácsolás és szeretnék megtanulni varrni, hímezni) és nyelvet tanulni, szeretnék elmenni pár helyre kirándulni és túrázni, végre ráérek olvasni és sorozatotni is, illetve szeretnék elkezdeni sportolni és egészségesebben étkezni. Szeretnék elmenni dologozni, viszont sajnos eddig nem találtam semmi lehetőséget. Ugye, nincsen semmi végzettségem és tapasztalatom, vidéki kisvárosban élünk és most a vírus miatt is nehezebb munkát keresni. Valamint nekem már nagyon hiányzik az is, hogy emberek között legyek (ugye haza kellett költöznöm, távoktatás, sok minden zárva, napközben egyedül vagyok, a barátaimmal nagyon ritkán tudok normálisan beszélgetni vagy találkozni stb.), így valami közösségi program is jó lenne.
Ha ezekkel kapcsolatban van bármiféle ötletetek (akár egészen konkrét dolgok is, amiknek utána tudok nézni pl. egy tanfolyam, workshop, valami facebook csoport, egy önkétes egyesület vagy tényleg bármi, ami megér egy pillantást), akkor azt megköszönöm :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Köszi!
1-es Tudnál is valami konkrét példát mondani, amit esetleg te is használsz és szereted? Most nem a szimpla netezésre gondolok, hanem inkább közösségteremtő dolgokra.
2-es A barátaimmal nem tudok találkozni, nagy ritkán videocsetelünk és ennyi.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!