Hogyan lehetnék én is olyan, mint a többi normális ember?
Régen mikor kicsi voltam, mindenen nevettem, az órákon mindig beszéltem stb. Tehát nem voltam egy zárkózott típus. Aztán nagyjából 3.-4. osztály körül valami megváltozott. Az osztálytársaim közül páran el kezdtek piszkálni, és egyre kevesebbet beszéltem. Talán itt indultam el először lefelé a lejtőn. Azóta folyamatosan csak csúsztam lefelé és lefelé.
Mára odáig jutottam, hogy konkrétan egy szó nem hagyja el a számat, csak ha kérdeznek és válaszolni kell. Hogy miért? Nem érzem úgy, hogy bárki is akarna velem beszélni, akkor én miért akarjak mégis? Ezt érzem folyton. Hogy úgysem érdekelnék senkit. Meg van olyan, hogy ha olyan helyzetben vagyok, hogy eldöntöm, hogy egy adott személlyel most beszélni fogok, egyből elkezdek ráparázni, és ez annyira durvába átmegy, hogy a szorongás miatt inkább meg sem próbálom. Ha lenne is téma, amit fel tudnék hozni, abban a helyzetben semmi sem jut eszembe, vagy ha mégis akkor sosem sikerül olyan jól kivitelezni, mint ahogy a fejemben elképzeltem és a következő lépésnél elakadok. Folyton azt érzem, hogy van egy ilyen ranglétra, aminek a legalján vagyok, ezért nem vagyok a többiek közé való. Valószínűleg az is közrejátszik, hogy nagyon rég volt már természetes az, hogy beszéljek másokkal és elszoktam tőle. Mit lehetne tenni ez ellen? Hogy lehetnék én is egyenértékű a többiekkel, vagy ha így is van, hogy tudatosíthatnám magamban ezt? Az a legnagyobb bajom, hogy nem jön természetesen ez. És szerintem ha csak simán probálkoznék, akkor látszana, hogy nem természetes és rájátszok, színészkedésben meg nem vagyok jó.
18/f
válasza:
válasza:Szerintem ezzel érdemes szakemberhez fordulnod.
Itt mi most adhatunk neked ötleteket, például azt, hogy írásban elég jól fogalmazol és tudsz is így kommunikálni, hogy először próbálj meg írásban kommunikálni másokkal, így akár még barátokat is szerezhetsz, ahogy az egyes javasolta.
A probléma csak az, hogy mindkét tanáccsal van egy kis gond. Az írásbeli kommunikáció valószínűleg nem vagy csak kis mértékben tud hatni arra, hogy szóban, tudj kommunikálni másokkal. Barátot pedig nehéz szerezni kommunikáció nélkül. Pedig jót akarunk neked és az előző tanács is nagyon jó, csak egyfajta 22-es csapdájában vagy és így ezeket nehéz alkalmazni. Én egyébként nagyon régen még voltam is a tiédhez hasonló cipőben. Nekem egyedül túl jutni bizonyos helyzeteken, traumákon, évek, évtizedek munkája volt és egy szakember lazán le tudta volna rövidíteni ezt az utat.
válasza:Szia! Ebben én is benne voltam nem is olyan régen!
Elsősorban kiderült, hogy van egy enyhe depresszióm. Gyógyszeresen nem kezeltetem, de rendszeresen eljárok terápiára aminek köszönhetően mertem pl tanfolyamra is jelentkezni. Ott szépen, elég rövid időn belül megszoktam azt, hogy emberek között vagyok, hogy beszélnek hozzám, hogy én is hallom a saját hangomat. Hogy mondhatok nyugodtan bármit, nem esznek meg az emberek.
Ez szerintem nem betegség, csak a zárkózottsággal jön.
A zárkózottság viszont lehet tünete mentális problémának.
Szerintem is keress fel egy pszichiátert vagy egy klinikai szakpszichológust aki tud véleményt formálni és segíteni abban, hogy elindulj. De ők sem tudnak majd helyetted emberek közé kenni, csak segítenek abban, hogy megtedd az első lépéseket.
Fel a fejjel! Minden jót kívánok neked!
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!